Mondin, Battista: Pápák Enciklopédiája (Budapest, 2001)
Pápák
368 II. Pius A Siena környéki Corsignanóban született 1405-ben, régi sienai családból. Humanista tanulmányokat folytatott és Firenzében Filelfo vezetése alatt a görög nyelvben tökéletesítette magát. Majd Capranica bíborosnak, IV. Jenő pápa ellenfelének lett a titkára, elkísérte őt a Bázeli Zsinatra (1431), ahol a konciliarista eszme támogatói mellé állt, akik a zsinat pápa feletti elsőbbrendűségét hirdették. Részt vett V. Félix ellenpápa megválasztásában, akinek kancellárja lett. Ezt követően, az ellenpápa megbízásából jelen volt az 1442-es frankfurti országgyűlésen, ahová III. Frigyes hívta meg a császári kancelláriába. Miután látta, hogy V. Félix csillaga hanyatlóban van, és vele együtt a konciliarizmusé is, Piccolomini azon fáradozott, hogy a német királyt és a fejedelmeket meggyőzze, álljanak el pápa- és a zsinatellenes magatartásuktól és hogy rávegye őket IV. Jenő elismerésére. Pálfordulása — a konciliarizmustól a pápai primátussághoz — egybeesik mély belső „megtérésével”: a kiváló irodalmár, aki szabados írásairól volt híres, mint pl. a De duobus amantibus historia, elhatározta, hogy gyökeresen megváltoztatja életmódját: felhagyott a mulatozással és szerelmi kalandokkal, hogy jámbor és szigorú, sőt annyira vallásos életet éljen, hogy mezítláb fog megtenni egy zarándoklatot. 1446-ban felvette a kisebb egyházi rendeket, majd 1447-ben — a pápának és az Egyháznak tett szolgálata jutalmául — Trieszt püspökének nevezték ki. Két év után ezt a püspökséget a sienaival váltotta fel. 1456-ban III. Callixtus felvette a bíborosok testületébe. II. P. kétségkívül a XV. század egyik legintelligensebb, az Egyház és a kereszténység problémái iránt legfogékonyabb pápája volt. „Nagy, bár nem mindig elég mély tudású ember volt, erős vonzódással a természet, a szépség és a forma iránt, szembe tudott nézni korának követelményeivel és elvárásaival” (Jedin). Kormányzása abba a légkörbe illeszthető be, amit a pápaság és a zsinat közötti hosszan tartó összeütközés határozott meg, és ami Szent Péter utódának győzelmével végződött. Ekkor zajlott az a reformmozgalom is, amit a Konstanzi és a Bázeli Zsinatok indítottak el, és amely nem vezetett semmilyen jelentős és érdemleges eredményre abban az korban, amikor az Apostoli Szentszéket olyan személyek irányították, akik inkább voltak a politika, az irodalom és a művészet iránt érdeklődő fejedelmek, mint a hívek lelki igényeire figyelő lelkipásztorok. A Konstanzi Zsinaton bevezetett szokás szerint azalatt a konklávé alatt, amely II. Pius megválasztásával végződött, a bíborosok egy szándéktervezetet állítottak össze az új pápa számára. Az első helyen a törökök elleni háború és a pápai udvar reformja szerepelt. Azután következtek azok a rendelkezések, amelyek előírták a bíborosok részvételét a fontos egyházi döntésekben és az anyagi javak elosztásában. A szent kollégiumnak évente egyszer össze kellett ülnie, hogy megvizsgálja, a pápa eleget tett-e a választási szerződésben meghatározattaknak és szükség esetén elmarasztalni őt.