Mondin, Battista: Pápák Enciklopédiája (Budapest, 2001)
Pápák
372 II. PÁL tai az olasz és az európai politikai rendszer valóságához kapcsolódtak és így nyilvánvalóan nem lehettek függetlenek. Az anconai végkifejlet egy nemes érzelmű ember tragikus halálához vezetett” (Jedin). ÍROD.: Pastor, Storia dei papi II, 2-276; G. Voigt, E. S. Piccolomini als Papst P. 11 und sein Zeitalter, 3 voll., Berlin 1856-63, rist. Berlin 1967; G. Paparelli, E. S. Piccolomini, Bari 1950; E. Dupré Theseider, E. Piccolomini umanista, Bologna 1957; B. WlDMER, E. S. Piccolomini Papst P. II, Basel-Stuttgart 1960; R. J. MITCHELL, II lauoro e la tiara. Vita di P. II, Napoli 1967; D. Maffei (ed.), E. S. Piccolomini. Papa P. II. Atti per il convegno del V. centenario della morte e altri scritti, Siena 1968; G. Bernetti, Saggi e studi sugli scritti di E. S. Piccolomini. Papa P. II (1405-1464), Firenze 1971; SEPPELT—SCHWAIGER, Storia dei papi III, 229-240; Jedin (szerk.), Storia della Chiesa V/2, 300-308. II. Pál / Paulus 1464—1471 II. Pius halálakor (1464. augusztus 15.) a választás azonnal Pietro Barbo bíborosra esett, aki a II. Pál nevet vette fel. Az új pápa gazdag velencei kereskedő családból származott és neki is kereskedőnek kellett volna lennie, de nagybátyja, IV. Jenő az egyházi pályán indította el őt. Amint betöltötte huszadik életévét, felvették a bíborosi kollégiumba (1440). V. Miklós és III. Callixtus nagyra tartották, fontos megbízatásokat és bizalmi állásokat adtak neki, viszont II. Pius kevésbé értékelte, de így is őt választotta Padova püspökévé. Talán éppen ez az ellentéte II. Piusszal — akinek nepotizmusa miatt sok ellensége támadt a pápai udvarban — vált hasznára és jó pontként számított a konklávén, ami végül is Szent Péter trónjára juttatta. Meglehetősen összetett egyéniség volt, engedékeny és nagylelkű egyrészről, kemény, határozott és szigorú másrészről. Pápaként öntörvényű döntéseket hozott, s így számos ellenséget szerzett magának, különösen a pápai udvarban és a humanisták között. A megválasztásával végződő konklávé alatt, a Konstanzi Zsinat által bevezetett szokás szerint, II. P. aláírta az új pápa számára készített szándéktervet. A tervezetben az Egyház reformja, a törökök elleni háború és egy egyetemes zsinat összehívása szerepelt. Az Egyház reformjával együtt a pápai udvar reformját is véghez kellett volna vinni, mégpedig az új pápa hivatalba lépésétől számított három hónapon belül; a zsinat összehívását három éven belül kellett megvalósítani. II. P. megválasztása után azonnal semmisnek nyilvánította ezt, amennyiben sértette a legfőbb főpap szabadságát és szuverenitását. A kúria élénken tiltakozott; ezért a pápa megbízást adott olyan elismert kánonjogászoknak mint Teodora belli és Andrea di Barbazia, hogy tanulmányozzanak néhány javaslatot, amelyek