Nemeskürty István: A magyar irodalom története 2.. A kezdetektől 1946-ig (Budapest, 2012)
Béklyózott esztendők (1920-1845)
Móricz egy évvel élte túl Babitsot, és mindketten jó néhány évvel a náluk vagy huszonöt évvel fiatalabb József Attilát. Haláluk lezárt egy korszakot, mégpedig nemcsak irodalmi, hanem történelmi korszakot is. Ezt ők már nem tudhatták, de sejtették. Móricz temetésén mondotta Németh László: „Mint termő és megőrző mindnek fölötte állott. Az ilyen emberen nincsen mit siratni. Csak magunkon van: írókon és olvasókon.” Szépség koldusa 1923 novemberében a Moszkitó álnevű ifjabb Halmay Elemér hírül adta a Kelet Népe című folyóirat 11. számában, hogy őt felháborította „egy ifjú tintakuli” vallásgyalázó verse, mely szerinte „társadalmi bacilusokat terjeszt az amúgyis fertőzött légkörben”. Az ifjú tintakuli, József Attila (1905-1937) tizennyolc éves makói tanuló, verse pedig az 1923. április 29-én írott és a Kékmadár című budapesti folyóirat 1923. őszi, 10. számában közölt Lázadó Krisztus. A bacilusokat terjesztő versben ez olvasható: Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság, ne légy más, mint az Igazságos Úr! Több kalászt adj, de azért el ne vedd a rózsát. Nagy, roskadt lelke igéket emel még s kilógatja fakult, sápadt szivét. Mint akasztott ember szederjes, szürke nyelvét. 1195 .