Nemeskürty István: A magyar irodalom története 2.. A kezdetektől 1946-ig (Budapest, 2012)
Béklyózott esztendők (1920-1845)
Az első és utolsó strófát idéztük az összesen tizenegy háromsoros + egyszavas versszaknyi költeményből. Adytól tanult, tehetséges költő szép gondolatai. Valóban lázadó vers, mint Krisztusa is — de hát nem ilyen volt-e Jézus valójában? A keresztre feszített test szederjes szürke nyelvre emlékeztető, kifordult szíve a nagy középkori festőkre emlékeztető kép. Meghökkentő, de olvashattunk már hasonlót, mástól is. Ha „beérkezett”, ismert költő írja a verset, talán nem csíp bele ifjabb Halmai, a Moszkitó, így azonban - mint már annyiszor láthattuk és mondogattuk - egy forradalmak után jelentkező ifjúról van szó, kinek nem lehet elég korán elvenni kedvét a versírástól. A makói rendőrség emberei magukat irodalmilag szorgalmasan képező állampolgárok lehettek; úgy látszik, a különben csak szűk körben ismert Kékmadár című fővárosi lapot, meg a Kelet Népét is járatták. Legalábbis erre látszik utalni az a körülmény, hogy József Attilát 1924 januárjában beidézték a makói rendőrségre, majd pert akasztottak a nyakába, mely áprilisban Budapesten folyt le. Az ifjú költőt nyolc hónapi elzárásra és pénzbüntetésre ítélték. Ez az ítélet alkalmat adott a Népszavának, hogy újra leközölje az inkriminált verset, teljes terjedelmében. Az eddigre tizenkilenc éves ifjú már készült a fogházbüntetés kitöltésére - legalább azalatt megtanulok németül, mondogatta —, mikor nővérének férje által szerzett védőügyvédje, Vámbéry Rusztem kivívta, hogy a Kúria fellebbezés után 1925 márciusában felmentette a vádlottat. Addigra József Attila már a szegedi egyetem bölcsészkarának hallgatója volt. Két héttel a Kúria felmentő ítélete után újabb vitát kiváltó verset közölt, ezúttal a Szeged című lap 1925. március 25-i számában. Tiszta szívvel volt a címe: 1196