Nemeskürty István: A magyar irodalom története 2.. A kezdetektől 1946-ig (Budapest, 2012)
Béklyózott esztendők (1920-1845)
Egy részeg ember fekszik a síneken és messziről, lassan, dübörög a föld. (Részeg a síneken, 1922. nyár) Még meghökkentőbb a Furcsa fohász a sínek között 1923 májusából. S messziről jön a vonat már, Ünnep-naptár Piros szemes virradatnál Fénye szebb-enyhén dereng. Nem gőz, keserűség hajtja, Enyim fajta S mindegy, hogy ki tüzel rajta, Hogy ki lesz a gyilkosom... József Attila 1925. szeptember végén Bécsbe utazott. Útját elsősorban Balogh Vilmának köszönheti, a Kékmadár című folyóirat tulajdonosnőjének, aki támogatta, s akinek fiánál Bécsben — többek között — lakott. Bécsben ismerkedett meg Ignotusszal és Hatvany Lajossal, de Kassákkal, Fényes Samuval, Németh Andorral is. Hatvany ettől kezdve rendszeresen támogatja. Bécsből távozva a Hatvany-család hatvani kastélyában nyaral 1926 nyarán, és a Hatvanyak támogatásával utazik 1926 őszén kis híján egy esztendőre Párizsba. Ez idő alatt kötete nem jelenik meg, viszont bécsi és csehszlovákiai magyar lapokban sok versét publikálják. Különösen Fényes Samu lapja, a Diogenes karolja fel, ebben összesen 23 költeménye lát napvilágot. Fényes Samu — szóltunk már róla az előző fejezetekben - a Diogenes 1926. május 22—i számában lelkes cikket ír róla. Ez az első olyan cikk, ami nemcsak rokonszenves és biztatólag fogadja a költőt, hanem amelynek szerzője egyértelműen és visszavonhatatlanul zseninek kiáltja ki József Attilát. Milyen szomorú, hogy Fényes Samu ezt Bécsből kénytelen hirdetni. A rövid 1204