Nemeskürty István: A magyar irodalom története 2.. A kezdetektől 1946-ig (Budapest, 2012)

Béklyózott esztendők (1920-1845)

Egy részeg ember fekszik a síneken és messziről, lassan, dübörög a föld. (Részeg a síneken, 1922. nyár) Még meghökkentőbb a Furcsa fohász a sínek között 1923 má­jusából. S messziről jön a vonat már, Ünnep-naptár Piros szeme­s virradatnál Fénye szebb-enyhén dereng. Nem gőz, keserűség hajtja, Enyim fajta S mindegy, hogy ki tüzel rajta, Hogy ki lesz a gyilkosom... József Attila 1925. szeptember végén Bécsbe utazott. Útját elsősorban Balogh Vilmának köszönheti, a Kékmadár című folyóirat tulajdonosnőjének, aki támogatta, s akinek fiánál Bécsben — többek között — lakott. Bécsben ismerkedett meg Ignotusszal és Hatvany Lajossal, de Kassákkal, Fényes Sa­muval, Németh Andorral is. Hatvany ettől kezdve rendsze­resen támogatja. Bécsből távozva a Hatvany-család hatvani kastélyában nyaral 1926 nyarán, és a Hatvanyak támogatásá­val utazik 1926 őszén kis híján egy esztendőre Párizsba. Ez idő alatt kötete nem jelenik meg, viszont bécsi és csehszlovákiai magyar lapokban sok versét publikálják. Kü­lönösen Fényes Samu lapja, a Diogenes karolja fel, ebben összesen 23 költeménye lát napvilágot. Fényes Samu — szól­tunk már róla az előző fejezetekben - a Diogenes 1926. má­jus 22—i számában lelkes cikket ír róla. Ez az első olyan cikk, ami nemcsak rokonszenves és biztatólag fogadja a költőt, hanem amelynek szerzője egyértelműen és visszavonhatat­lanul zseninek kiáltja ki József Attilát. Milyen szomorú, hogy Fényes Samu ezt Bécsből kénytelen hirdetni. A rövid 1204

Next