Nemeskürty István: A magyar irodalom története 2.. A kezdetektől 1946-ig (Budapest, 2012)
Béklyózott esztendők (1920-1845)
Ezekből a mozgalmas évekből az Ülni, állni, ölni, halni a legfontosabb verse; talán az első, ami félreismerhetetlenül „József Attilás” és amelyben már a lélek követhetetlen mélységeiig merészkedünk a költő jóvoltából. Az 1926 nyarán, Hatvanban keletkezett vers 1926 novemberében jelent meg - amikor József Attila már Párizsban volt - a Kassai Naplóban. Ebből a versből nem lehet töredékeket, foszlányokat, idézeteket bemutatni. Oly különös és annyira jellemző, hogy az egészet kell látnunk. Ez: József Attila. Érzelmei, vágyai, indulatai, elfojtottságai, szenvedése, reménységei, önpusztító remegése — „vonat elé leguggolni” —, életöröme s emiatt mindjárt lelkifurdalása: a világirodalom legnagyobb költői, a huszadik századból például Trakl jutottak csak el ide. Ezt a széket odább tolni, vonat elé leguggolni, óvatosan hegyre mászni, zsákomat a völgybe rázni, vén pókomnak mehet adni, öregasszonyt cirógatni, jóízű bablevest enni, sár van, lábujjhegyen menni, kalapom a sínre tenni, a tavat csak megkerülni, fenekén ruhástul ülni, csengő habok közt pirulni, napraforgók közt virulni — vagy csak szépet sóhajtani, csak egy legyet elhajtani, piros könyvem letörülni, tükröm közepébe köpni, elleneimmel békülni, hosszú késsel mind megölni, vizsgálni, a vér hogy csordul, nézni, hogy egy kislány fordul — vagy csak így megülni veszteg - 1206