Nemeskürty István: Kis magyar művelődéstörténet - Szent István Könyvek 3. (Budapest, 2000)
Két háború között
KIS MAGYAR MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET 169 A háború után fellépő nemzedék legjobbjai egyértelmű elkötelezettséggel hirdetik egy társadalmi megújulás szükségességét. Legjelesebbjeik Illyés Gyula, Németh László, Márai Sándor, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós és József Attila. Ok már társadalmilag is távol vannak mind a múlt század nemesi íróinak, mind „apáiknak”, Babits, Kosztolányi, Móricz patriarkálisabb kötődéseitől. Illyés egy uradalmi gépész fia, a kommunista mozgalommal rokonszenvez; Németh László dunántúli tanár gyermeke; Szabó Lőrinc atyja mozdonyvezető, Radnótié kereskedő, József Attiláé munkás. Németh László orvosnak tanul ki, hogy biztos megélhetése legyen; Radnóti textilmémöknek, Szabó Lőrinc gépészmérnöknek készül, Márai Sándor kassai polgár. Szakítanak az öncélúan szépnek szánt irodalommal, műveikben, regényeikben és verseikben egyaránt a magyarság jövőjét, helyét, feladatait keresik, és szorgalmasan döntögetik a társadalmi válaszfalakat. Szemben állnak a „hivatalos” irodalommal, mindenkori kormányokkal, akárcsak a reformkor nemzedéke 1830-1848 között. A felszabadulás után munkához látó nemzedék tőlük tanult, ők az újat építeni vágyó társadalom példaképei. Mindannyiuk életműve, annak legalább egy része hozzáférhető a legfontosabb európai nyelveken, de a világirodalom nagy vérkeringésébe ők se kerültek bele igazán. Nem rajtuk múlott, ez nyelvi elszigeteltségünkből következik. Minden irodalomkedvelő magyar ismeri ezt a furcsa érzést, amikor először találkozik olvasni szerető külföldiek magyar irodalmi élményeivel. Olyanokat emlegetnek, akiket mi itthon nem tartunk igazán jelentőseknek. A harmincas évek közepén két nagy londoni kiadóvállalat pályázatát két magyar nyerte meg: Körmendi Ferenc (Budapesti kaland, 1932) és Földes Jolán (A Halászó