Németh Tibor György: Eltemetett gondolatok. Elmélkedések társadalomról, politikáról, vallásról, 1958-1990 (Budapest, 1992)
Elmélkedések társadalomról, politikáról, vallásról 1958-1990
ÖRÖK IGAZSÁG Isten az ember alakjában harmóniát alkotott. Nincs nagyobb bűn, mintha a Teremtő Okossággal kezdünk el vetekedni s — teszem — a génmanipulációval rálicitálni arra, amit Ő jónak alkotott. — Jó, jó — mondhatja a fentiekre valaki —, de ha Isten jó s jónak szánta azt, amit alkotott: honnan az ínség, az éhség, a tömegnyomor, a testi, lelki torzulások? Ezt a kérdést ma a világ minden táján felvetik, s „alulnézetből” Istent nem mint Szerető Atyát, inkább mint egy Közönyös Irányítót tüntetik fel. Válaszként fel kell vetnünk a kérdést, hogy az emberi életet itt e Földön nem épp az ember „okossága” és szabadsága, szabad akarata tette-e olyan borzalommá, mint amilyennek azt napjaink gondolkodói látják? Nem azok az „üdvözítő” receptek-e, melyek jobbról a szabadkereskedelmet, balról a szociális intézkedéseket, a kollektivizálást, a „szocializmusát javasolják gyógyírként? Mindkét álláspont téves eredményekhez vezethet. A szabad vállalkozás éppoly rémségeket teremthet, mint a kollektivista rendszerekben tenyésző korrupció. Hagyja, hogy az egyén ordas ösztöneire hallgatva felfalja testvéreit, a „kisebb halak”-at, végsőkig kihasználja az élhetetlenebbeket, a kollektivizált gazdasági rend viszont leszoktatja a munkáról az embert. A lopás, munkakerülés néma tiltakozásának formája lehet az erőszakkal szemben, mely megfosztotta őt a tulajdon jogától. A két véglet közt vergődve éhezik, szenved ma Afrika, India lakosságának nagy része. Erre nem lehet válasz a „szocialista” rendszerek „alamizsnálkodása”, mely mögött nem a könyörület szelleme, hanem a politikai számítás húzódik meg. Bármennyi a nyomorúság a Földön, feloldását mindenütt maguknak az érintetteknek kell megoldaniuk, s ügyeikbe aligha van lehetőségünk beleszólni. S hogy nézzünk a Heine-Medinesek-re, a született értelmi fogyatékosokra? Az előbbiek testi nyomorúságuk ellenére élni akarnak, az utóbbiakat Isten áldott tudatlanságban tartja nem önmagukra tekintve jelentenek csapást, hanem környezetükre. A megpróbáltatásoknak mindkét neme élő figyelmeztetés: szenvedés nélkül nincs lét, nincsenek mélyről fakadó érzések, elgondolkodtató, gondolkodásra kényszerítő indítékok. Krisztus példáján okulva meg kell értenünk, hogy Istennel nem elsősorban a világűr végtelen pusztaságába kilőtt rakétáinkkal, hanem a ránk mért vagy önkéntesen vállalt szenvedés révén találkozhatunk. 1990 138