Németh Tibor György: Eltemetett gondolatok. Elmélkedések társadalomról, politikáról, vallásról, 1958-1990 (Budapest, 1992)
Elmélkedések társadalomról, politikáról, vallásról 1958-1990
jelentetnek meg, olyanokban, amelyeknek oka az ember is lehet (1. vírusfélék). Az alkotó is ekképp válaszol a körülmények nyomására, kreativitásának egyik lényeges eleme az ellenagresszió, az életerő szüntelen feltörése. 1982 AZ ALKOHOLIZMUSRÓL Az alkohol — s más narkotikumok — iránti igény nemcsak az emberi kíváncsiságból fakad, mely mindent ki akar próbálni, s a „próbából” végül megrögzött szokássá válik, hanem a menekvés egy formája a lelki sivárság, az űr elől, melyet „összkomfortos” életünk hétköznapjaiban a társadalom tehetősebb rétege is érez. Azt is mondhatnánk, bármily furcsa ez a feltételezés, hogy az alkoholista a szesz mámora révén a költészetet áhítja, azt, ami átlagéletünkből kimarad, vagy kimaradt. A mámor feloldja a gátlásokat — bizonyos határokon belül —, stimulálja az agyat, fogékonyabbá és aktívabbá teszi, akár a költőkét, a teremtő elmékét az ihlet pillanataiban. (Milyen romantikusnak tetszik ma már az „ihlet” szó!) A szesz s az egyéb narkotikumok igénye végső soron: az ihleté, az ihletett állapoté. Minél reménytelenebbnek érezzük sorsunkat, minél inkább elgépiesedik életünk, minél szürkébb és eseménytelenebb a történelem, egy-egy nép, nemzet tömegeinek sorsa minél inkább megköti kezünket a politika és a gépi civilizáció — Nyugaton, keleten egyaránt —, annál inkább igénylik majd az egyedek a narkotikumokat, hogy — bár serkentőszerek hatása alatt — megteremtsék a maguk „privátparadicsomát”, vagy okosnak, ötletesnek, szellemesnek érezzék magukat. Az alkoholizmus lényegében a köz szempontjából káros, mivel hatásaiban a társadalomra nézve haszontalan, vagy kifejezetten ártalmas, a csalódott, kiábrándult vagy boldogságát épp a „festett mennyekében kereső egyén szempontjából tragikus. 1982 38