Németh Tibor György: Eltemetett gondolatok. Elmélkedések társadalomról, politikáról, vallásról, 1958-1990 (Budapest, 1992)
Elmélkedések társadalomról, politikáról, vallásról 1958-1990
iziben báránnyá szelídíti. Az anyagiakra szükség van, de mellettük a lelkiekre is. A történelem példatár, amely mindannyiunk számára Isten felé mutatja az utat, s melyből kiolvasható, miféle zsákutcákba, távútokra kerülhet az ember, ha Istenét elveszíti s istentelen hatalmak árnyékában, kizárólagosan az anyagi javakért, pozícióért, címekért, rangokért, presztízsért él. Voltak császárok, királyok, hódítók, hadvezérek, halálra vagy bukásra ítéltettek, a történelmi idő bálványai sorra ledőltek, lelepleződtek, s az utókor szemében annál mélyebbre süllyedtek, minél inkább istenítették őket életükben. Mára az is kiderült, hogy mind a Nyugat, mind a Kelet belerendül, ha részigazságokat kezd bálványozni, pl. a szabadságot, a „társadalmi igazságosság”-ot, a „javak egyenlő elosztás”-át, ami ténylegesen szegénységet vagy államtulajdont jelent. Az igaz út a krisztusi út: az alázaté, könyörületé, légióként a szereteté. A Nagy Példatár minden egyes lapja azt tanítja, azt igazolja, hogy ezen az úton kell „haladnunk”. 1989 ILLYÉS ÉS JÓZSEF ATTILA (Jegyzetek két költőóriásról) Két lezárult életmű van előttünk, két költőé, íróé, akik nem csupán ugyanabban a korban éltek és alkottak Magyarországon, hanem kiket egykor szoros barátság fűzött egymáshoz a kölcsönös rokonszenv s a hasonló társadalmi, világnézeti hitvallás, törekvés jegyében. A közvetlen személyes kapcsolat, a kor, melyben munkásságukat kifejtették s költői, írói jelentőségük tán jogot ad ahhoz, hogy kettőjük között némi párhuzamot vonjunk, illetve különbséget tegyünk munkásságuk jellegének és értékének tekintetében, amennyiben ilyen értékelés két szuverén alkotó egyéniség esetében egyáltalán lehetséges. Mivel itt elsősorban a két poéta költői munkásságáról szeretnék szólni, előbb a két szerző alkotói módszeréről, a verstechnikájukban mutatkozó különbségekről kell beszélnünk, amelyek rögtön szemünkbe ötlenek. Illyés verseiben csaknem mindig konkrét helyzetleírásból indul ki, ami a későbbiekben szimbolikus-allegorikus színezetet ölt (Egy 131