Németh Tibor György: Eltemetett gondolatok. Elmélkedések társadalomról, politikáról, vallásról, 1958-1990 (Budapest, 1992)
Elmélkedések társadalomról, politikáról, vallásról 1958-1990
mellék-szoborra). Ez az illyési versszerkesztés egyik legjellemzőbb vonása Mindig aprólékosan, pontosan leírja azt a látványt, megfigyelést, tapasztalatot, ami reflexiói sorát elindította. Erre éppoly jellemző példa az 1930-as években keletkezett „A kacsalábon forgó vár", a .Nem menekülhetsz", mint a későbbi .Cserepező", .Megy az eke" vagy az .Orsók ürügyén". Illyés a jelenségek, tünemények leírása közben metaforákat, hasonlatokat is alig használ, legfeljebb azért, hogy a konkrét, a látható, a tapintható jellemző jegyeit kiemelje, s ezek mintegy „előhírnökeivé" válnak annak a gondolati — rendszerint társadalmi vonatkozású — konzekvenciának, ahová a verset felemeli. Illyés azonban nemcsak társadalmi kérdések iránt fogékony költő, hanem filozofikus alkat, akinek költészetében egész Európát, sőt a világot érintő problémák is hangot kapnak, ám jellemző, hogy egyik legnagyobb szabású „monologue interieur”-jét, „A reformáció genfi emlékműve előtt" c. versét egy merőben prózai tény leírásával kezdi: „Száznegyvenhármat léptem...” Számára, úgy tetszik, nem csupán technikai fogás, versszerkesztési elv, hanem szükséglet, hogy a versindító élményt teljes valójában felidézze. Szüksége van erre, mint egy repülőgépnek a kifutóra hogy a magasba emelkedhessék. Hasonló versszerkezetek József Attilánál is találhatóak, de az ő műveiben még a konkrét szituáció is egy metaforikus szerkezet elemeként jelenik meg. .A mellékudvarból a fény / hálóját lassan emeli... (Külvárosi éj), Jön a vihar, tajtékja ében, / haragos bírák feketében, / villámok szelnek át az égen, / mint fájó fejen a kínok," (jön a vihar) számos hasonló példát idézhetnénk még, melyekből kitűnik, hogy e versek szerzőjét a metaforikus látásra való állandó készség jellemzi s — többek közt — költeményeit ez teszi első olvasatra is feledhetetlenné. József Attilának nem kell „kifutó", ő azonnal a „magasban" vem. Asszociációi, már a vers intonálásakor olyan távolságokat ívelnek át, mint Adyn kívül senkié a magyar költészetben. Illyés mindig pontosan és választékosán, költőien fogalmaz és verseiben, melyek többnyire két félre bonthatók, egy leíróra s egy reflexívre, gondolatira egy második részre, ahol a tárgyleírás allegorikus színezetet ölt; s az első valamiféle „alátétnek" tekinthető, amelyhez viszonyítva a teljes versszöveg magasabbá, perspektivikussá válik. A leírtakkal Illyés és József Attila alkotó módszerének egyik legfontosabb különbségére mutattunk rá. A jelzetteken kívül azonban Illyés és József Attila műveiben egyéb különbségek is 132