Németh Tibor György: Eltemetett gondolatok. Elmélkedések társadalomról, politikáról, vallásról, 1958-1990 (Budapest, 1992)

Elmélkedések társadalomról, politikáról, vallásról 1958-1990

versében, pár lappal később: Jöjj, testvérkém, atyánk a bujdosó nap / a távol falujába ballagott” (Rög a röghöz) s a következőket is már pályájának elején: „Imhol őzike lépésekben/ kis rüggyel szájában a lány. / Bűvös fogam koppanva ejti / megszolgált, keserű pipám” (Pöttyös). E képeknek titka szinte megfejthetetlen, semmiféle boncol­gatás, elemzés, összehasonlítás nem ad kulcsot örök eredetiségüknek rejtélyeihez. Illyés és József Attila verseiben a szóképek, hasonlatok, meta­forák megjelenésének ütemében és módjában is óriási különbségek vannak. Illyés áradó sodró verseiben — bármily „szentségtörő” e megállapítás — a képek kézenfekvőbbek, közhelyszerűbbek s mint­egy elúsznak, elmosódnak a retoriká áradatban. Pl. „Megy az eke szaporodik/a barázda,/mintha egy nagy könyv íródnék/olvasásra.” (.Megy az eke”) „A legszomorúbb látvány ez volt: a betörött/gerincű néma hidak a két város között.” (.Hidak”). E példákon is látható, hogy Illyés gyakran a magyar nyelv kézenfekvő frazeológiai kifejezéseiből bontja ki képeit (szántja a sorokat, gerincét törték stb.) olyan köznyelvi fordulatokból, amelyeket bármely magyarul tudó. magyar anyanyelvű ember egy társalgásban is magától értetődően használ. A József Attila-i képek nemcsak merészebbek, eredetibbek, szívbe markolóbbak, hanem oly hirtelen, váratlan erővel jelentkeznek, akárcsak az áramütés és elvontságukban is a konkrétum erejével hatnak: „Akár egy halom hasított fa, / hever egymáson a világ, / szorítja nyomja összefogja/egyik dolog a másikát/s így mindegyik determinált” (.Magad emésztő...”). Vagy: „Ki szeret s párra nem találhat/oly hontalan,/mint amüyen gyámoltalan/a szükségét végző vadállat” (.Nagyon fáj"). Erre — konkrét és elvont összevonására — már Fodor András is rámutatott József Attiláról írt biográfiájában, a .Szólj költemény’-ben. Ahogy fentebb már írtam, Illyés filozofikus alkatú költő, a magyarság és Európa égető problémái kapnak hangot költészetében, József Attila gondolatai azonban olyan mélységekből törnek fel s oly mélységekbe hatolnak, ami csak a világirodalom legnagyobbjaira jellemző. „Hullámzó dombok emelkednek, / csillagképek rezegnek benned, / tavak mozdulnak, munkálnak gyárak, / sürög millió élő állat,/bogár,/hínár/a kegyetlenség és a jóság:/nap süt, homályló északi fény borong — / tartalmaidban ott bolyong / az öntudatlan örökkévalóság” („Óda”). Aki ezeket a sorokat leírta, filozófiai érte­kezések száz oldalait foglalta össze két sor hat szavába. Illyés oly 134

Next