Nyíri Tamás: Alapvető etika (Budapest, 1994)
3. Erkölcs és erkölcsök
Az empirikus feltételekre hivatkozó válaszok egyes esetekben nagyon informatívak lehetnek az emberi önfelfogások szempontjából, talán bizonyos fokig még elégségesek is erkölcsileg, de etikailag nem kielégítelek, mert nem feltétlen válaszok: minthogy további legitim kérdéseket váltanak ki, nem elvi válaszok. Tovább kérdezhetünk: Miért csak olyan viselkedést váljak el a többi embertől, amilyenre hajlandó vagyon én magam is? Miért illetékesebbek erkölcsi kérdésekben a tekintélyek, mint maga a cselekvő ember? Egyáltalán minek kell törődni azzal, hogy értékelnek-e embertársaink? Miért ne kövessük a hatalomelvet, s miért ne törekedjünk a lehető legtöbb hatalomra embertársaink fölött? Természetesen kérdéseink eme legutolsó csoportjára is válaszolhatunk úgy, hogy valami feltételtől függőre vezetjük őket vissza és így tovább a végtelenségig. Bár az ilyen regressus ad infinitum a részválaszok hallatlan gazdagságával ajándékozhat meg, mégsem nyújt olyan feleletet, ami mögött már nincs több kérdés. Az etika viszont éppen azt a választ keresi, ami mögé már nem kérdezhetünk. Ehhez a legvégső válaszhoz úgy jutunk el, ha találunk valami föltétlent, ami többé nem kérdéses, aminek per definitionem nincs föltétele, tehát nem függ semmitől. Az etika csak akkor képes megalapozni az erkölcsöt, ha fel tudja mutatni ezt a semmiképpen sem kérdéses valóságot, ami szavatolja az erkölcs normatív igényét. Ez a megalapozás történhet negatív vagy pozitív módon. William К. Frankena szerint a „miért legyek erkölcsös?” kérdés négy alkérdésre bontható, melyek közül a negyedik az, amelyik az erkölcsös viselkedés racionális igazolását keresi. Ha azt kérdi tőlem valaki, hogy miért legyen erkölcsös, akkor felszólíthatom, hogy racionálisan tisztázza, milyen életet akar élni és milyen ember szeretne lenni. Talán meggyőzhetem arról, hogy mindent 23