Ö. Kovács József - Szabó Csaba (szerk.): Inkább létezni, mint látszani. Ullmann Péter Ágoston premontrei szerzetes emlékezései - Premontrei könyvek (Budapest, 2017)

Életrajzok

man Bálint kinevezte a Kolozsvári Állami Tanárképző igazga­tójává. 1943-ban summa cum laude doktorált néprajzból, Ke­­let-Európa történelméből és magyar irodalomból a kolozsvári egyetem bölcsésztudományi karán. 1944 őszén Budapestre me­nekült, 1945-től a Közoktatási, később a Népjóléti Miniszté­riumban dolgozott. 1948-ban elbocsátották, Szárászpusztán gaz­dálkodásba kezdett. Három év múlva elvitte az AVH. Fizikai munkásként, jobbára építkezéseken dolgozott, majd később egy általános iskolában taníthatott. Ezután nyugdíjba vonulásáig (1961) Budapesten a József Attila Gimnáziumban és a Kafíka Margit Gimnáziumban tanított. EmŐDI László (1919-1988) római katolikus lelkész, a Reg­num Marianum közösség vezetője. 1937-ben érettségizett Bu­dapesten, majd Esztergomban végezte el a papnevelő intézetet, 1942-ben szentelték pappá. 1953-ig káplán különböző plébá­niákon. 1953—1957 között segédmunkásként dolgozott. 1957- től ismét pap, egészen 1960-as letartóztatásáig. 1960. november 22-én letartóztatták és 11 társával együtt bíróság elé állították, és 7 év szabadságvesztésre ítélték. 1963-ban amnesztiával szaba­dult, ezt követően anyagkönyvelőként dolgozott egy építőipari vállalatnál. 1964. december 8-án újra letartóztatták, majd a má­sodik Regnum Marianum-perben, ahol hét társával állították bíróság elé, 5 évi börtönre ítélték. Büntetését le is töltötte, 1970-ben szabadult. 1973-ig nem végezhetett papi szolgálatot, majd 1973-tól haláláig Csillaghegyen volt káplán. Endrey (Eipel) Mihály (1905-1977) püspök. 1928-ban szen­telik pappá, 1936-ig Vácon a Papnevelő Intézetben prefektus, 1936-tól Hanauer Árpád István váci püspök titkára. 1937-ben tiszteletbeli pápai kamarássá nevezik ki. 1942-től Pétery József mellett püspöki titkár, 1946-ban kanonok. 1948-tól az Actio Catholica országos igazgatója. 1951-től baratai címzetes püspök, egri segédpüspök. 1957-1958-ban az Esztergomi Főegyházme­gye speciális delegátusa, megbízatásáról 1958. szeptember 4-én 289

Next