Pacséri Károly: A Magyar Nemzet Története kapcsolatban a világtörténet legfontosabb eseményeivel 1. rész. A polgári leányiskola III. osztálya részére (Budapest, 1912)
A magyar nemzet története a középkorban
sokáig élte túl a nagy győzelmet. Hunyadi János utolsó, de legdicsőbb győzelme után néhány hétre Zimonyban visszaadta Teremtőjének nemes lelkét. Tetemeit saját kívánsága szerint a gyulafehérvári templomban öccse mellé temették.1 Kapisztrán János néhány hónapra rá követte hős barátját az örökkévalóságba. Tetemeit az újlaki (szerémmegyei) ferencesek templomában helyezték el. Az Egyház a'boldogok sorába iktatta őt. Í62 Hunyadi János halála. Az egész keresztény világ hálájára érdemes nagy hős alig hunyta be szemeit, az országban ismét az ármánykodás győzött. V. László Ciliéivel lejött Nándorfehérvárra, hogy a várat Hunyadi fiától, Lászlótól átvegye. Hunyadi László a királyt nagy tisztelettel fogadta, de Ciliéi osztrák kíséretét a magyar törvények értelmében a várból kiutasította. Emiatt Ciliéi a fegyvertelen Lászlóra kardot rántott, mire László barátai Ciliéit ott helyben levágták. A király azonnal kegyelmet ígért a tetteseknek, majd Temesvárott Hunyadi János özvegyének, Szilágyi Erzsébetnek esküvel ígérte, hogy Ciliéi meggyilkoltatása miatt fiait nem fogja bántani. A gyönge jellemű király azonban nem tartotta meg esküjét. Mihelyt Budára visszatért, Hunyadi Lászlót elfogatta s a Szt.-György-téren lefejeztette, Hunyadi Mátyást pedig börtönbe vettette. Ez a törvénytelen eljárás általános forrongást keltett az országban. Szilágyi Mihály a nemességet az arany bulla értelmében fegyverre szósírköve, bármegcsonkítva és szent csontjaitól megfosztva, máig is dacolt az idő,vasfogával. I