Pajor András: Nevem: a Névtelen. Történelmi regény Anonymusról (Budapest, 2021)
AZ ÁRPÁD-HÁZ TRILÓGIA A szerző három, kiadás szerint a korban visszafelé haladó történelmi regénye. A Szentmihályi Szabó Péter által elkezdett Özséb-regény főként IV. Béla király és a tatárjárás korát, majd a Pálos rend megalakulásának történetét, lelkiségét szemlélteti. Választ próbál megfogalmazni arra, hogy miként tarthatunk ki hitünk és nemzettudatunk mellett a pusztító válságkorszakok idején is. A Bizáncból küldetett című, III. Béla király „száműzetésétől” a magyar trónon történő megkoronázásáig tartó életszakaszát nyomon követő regény Magyarország európai nagyhatalommá növekedésének korszakát vezeti fel annak a személynek a sorsában, akinek e kettős hűsége mindezt lehetővé tette. Végül ebben, Nevem, a Névtelen kötetben egy aggastyán áll őstörténetünk első megírásának hátterében, az a P dictus magister, akinek sorsát kisgyermek korától nyomon követhetjük. Sajátosan mély hite, elhivatottsága és a népe melletti helytállás sokszor alig elképzelhető sorsfordulókon keresztül nyilvánul meg.