Papp Miklós: Irodalom II. Irodalom munkatankönyv a 7-8. osztály számára - A Szent István Társulat tankönyvei (Budapest, 2015)
IV. rész: Irodalmunk a XX. század második felében
Munkáiról idehaza a rendszerváltásig szinte alig lehetett hallani. Aztán - különösen francia és német sikerei után - nálunk is egyre ismertebb, elfogadottabb lett. Napjainkban reneszánszát éli; több regényét megfilmesítették. Önmagát elsősorban regényírónak, prózai gondolkodónak tartotta. Szívósan küzdött a polgári értékek megmaradásáért, bátran szállt szembe a tömegkultúrával. A művész soha nem lehet áruló - vallotta. Önmagáról írott gondolatai szűkszavúan találóak, de a lényeget ragadja meg. Füves könifv (részlet) Önmagámról Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: és ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem. Valóban önmagáról beszél a szerző? Ennt)i adatból valóban felismerhető az ember? Miért örül a halálnak? „Éltem, s ebbe más is belehalt már" - írta József Attila, hasonlítsd össze a két ember gondolatait! írj magadról egt) ötsoros verset! (1. sor egp főnév; 2. sor két melléknév; 3. sor három ige,- 4. sor négt) érzelem, gondolat; 5. sor az eddigiek összefoglalása.) Mutassátok be társatok jellemét öt-hat jelzővel! FELADATOK Húsvét című versében nyersen, egyszerűen, ugyanakkor nagyon keményen fogalmaz. Bár amit leír, szóról szóra igaz, mégis hiányzik valami a szavai mögül. S amikor az utolsó sort is elolvassuk, szinte tiltakozni lenne kedvünk: ennél talán még a hiány is jobb volt. FI ús vét Minden kezüket az asztalra tették, Volt közte bütykös, sárga, lágy, öreg S az életüket rég elfelejtették. János a bárányt nézte és mosolygott Tunyán s hízelkedve, mint egy öleb: Irigyen nézték, mert azt hitték, boldog. De ők már nem voltak halász, se pásztor Nem volt kedvesük, se ambícióik*, Csak a nevét súgták egymásnak párszor. S keveset ettek és ritkán aludtak Pénzük se volt, sem halászó hajóik, Műveletlenek voltak s mit se tudtak. Nagy lámpák voltak ők csak, mikben égett Az ő neve. S csak éltek, mint a tárgyak. így ültek ott és valamire vártak. Mikor Judás belépett. 77