Pongrácz József: Katholikus egyháztörténelem polgári iskolák számára (Budapest, 1924)
HARMADIK KORSZAK. A keresztény új-kor. A hitújítástól napjainkig. (1517—1924.) 33. §. Luther föllépése. A középkor vége felé hanyatlottak az erkölcsök és sokféle visszaélés kapott lábra mind az egyháziak, mind a világiak közt. Általános volt az óhaj, hogy javítani kell az egyház állapotán. Ekkor akadt egy német szerzetespap, aki a romlott emberek javítása és a visszaélések megszüntetése helyett elég szerencsétlenül a keresztény hit megváltoztatásával, vagy amint ő nevezte, megújításával akart a bajon segíteni. Ezen hitújításnak (reformációnak) megindítója Luther Márton volt. Luther idejében történt, hogy X. Leo pápa búcsút engedélyezett mindazon híveknek, akik töredelmes gyónás után alamizsnáikkal hozzájárultak a római Szent Péter-templomának építéséhez. Ezen búcsú kihirdetésével Németországban Tetzel domonkosrendi szerzetes volt megbízva. A búcsú hirdetése körül visszaélések fordultak elő, ez alkalomul szolgált Luthernek, hogy hamis tanait, amelyeket már régen lelkében forgatott, nyilvánosságra hozza. Ugyanis az akkori idő szokása szerint a wittenbergi vártemplom ajtajára (1517. október 31-én) 95 tételt függesztett ki a búcsúról megvitatás céljából. Luthernek ezen tételei nem egyeztek meg az egyház tanításával. A német hittudósok erre Lutherrel személyes összejöveteleken és iratokban hevesen vitatkoztak e tételeken. Bebizonyították neki, hogy azok ellenkeznek az egyház tanításával és a Szentírással. Luther azonban makacsul védte tanait. X. Leo pápa értesülvén erről,