Prohászka Ottokár - Concha Győző - Schütz Antal - Harsányi Lajos - Reiner János (szerk.): Dante-emlékkönyv (Budapest, 1924)
A középkori szellemi élet összefoglalása a Divina Commediában
Bátran mondhatjuk, hogy nem lett volna oly nagy költő, ha nem lett volna oly jó theologus, mert a biztonság sziklaalapjait, a stilus monumentális vonalait s az eszményiség kristályszféráit, honnan a kétségnek még tükörfoltja is száműzve van, a katholikus hit világából vette. August Wilhelm Schlegel berlini felolvasásaiban a szépirodalomról s művészetről ezeket mondja: «Merkwürdig ist es, dass der erste grosse, romanische Künstler, Dante u. der letzte vor dem Erlöschen, Calderon, in ihrem höchsten Streben durchaus Theologen sind und dass man aus ihnen sehr wohl Boccaccios Begriffvon der Poesie rechtfertigen könnte, sie sei eine irdische Hülle und körperliche Einkleidung der göttlichen Kräfte, eine Art von Theologie, nur allgemein verständlicher und lieblicher als die eigentlich so genannte». Annál érdekesebb, hogy e hatalmas theologiai lendület mellett a D. Commedia mégis Beatricét dicsőítő ének. Sőt, hogy Dante azt azért irta, hogy Beatricének, trubadur-lelke ez ideáljának méltó emléket emeljen. Ezen nem szabad megütköznünk, hanem azt meg kell értenünk. Dante Alighieri vérbeli trubadúr volt. Találóan írja róla Kralik: «Dante gehört der Zeit der in allen europäischen und islamischen Landen blühenden Minnepoesie an. Er ist als 8