Puskás Attila: Jézus Krisztus. Krisztológiai alapvetés (Budapest, 2015)
Első rész. Biblikus krisztológia
Hatodik fejezet: Krisztus misztériumának megértése az apostoli Egyházban 2. Jézus az Isten Fia Az „Úr Jézus” fenségeim kifejezi az Egyház hitét abban, hogy a feltámadt Jézus az Istennel azonos hatalmú és felségű, továbbá, hogy Isten az emberiség és a kozmosz feletti hatalmát Jézuson keresztül gyakorolja. Mivel mind Isten mind Jézus Úr az Újszövetség szerint, ez a cím nem világosít fel arról, hogy mi a kapcsolat Jézus és Isten között. Az apostoli Egyház sok címmel ruházta fel Jézust: „Isten Szolgája”, „Próféta”, „a Szent és Igaz”, „Messiás”, „Úr” és „Isten Fia”. Az első három hamarosan kiveszett a használatból. A „Messiás” a görög Khrisztosz formájában Jézus nevének része lett. Az „Úr” fennmaradt a liturgiában. De az igehirdetésben és katekézisben a legnépszerűbb cím egyre inkább az „Isten Fia” lett. Az „Isten Fia” cím az előzőknél sokkal kifejezőbb: az egész Újszövetség összefüggésében nézve egyszerre kimondja Jézusnak az Istennel való egyenlőségét és meghatározza az Istennel való kapcsolatát. Ennek a címnek is ószövetségi gyökerei vannak, s az új transzcendens tartalom az ószövetségi jelentés hátteréből emelkedik ki. Az Ószövetség Izrael népét Isten elsőszülött fiának tekinti (Kir 4,22). 2Sám 7,12-14 szerint a Dávid nemzetségéből való király is Isten fia; Zsolt 2,7 arról énekel, hogy Isten a trónraemelés aktusában a dávidi királyt fiává nemzi. Ezen az alapon több újszövetségi szöveg konkrétabb jelentést kap: Mt 2,15 szerint az Egyiptomból visszatérő Isten Fia az új eszkatologikus Izraelt jelképezi. Jn 1,49-ben Nátánael messiás-királyi értelemben hívja Jézust Isten Fiának. Az apostoli Egyház és az evangélisták számára tehát, akik Jézus egész történetét a feltámadás fényében értik meg, Jézus azért a tökéletes eszkatologikus Izrael és azért az igazi Messiás-király, mert Isten valóságos, transzcendens értelemben vett Fia.35 Igen figyelemreméltó tény, hogy Jézus a szinoptikus evangéliumokban nem hívja magát közvetlenül „Isten Fiának”, ahogy Istennek sem nevezi magát soha.36 A tanítványoknak meg kellett tapasztalniuk Jézus nyilvános működését, az Atyjához (abba) intézett imáit, a felé tanúsított maradéktalan engedelmességét egészen a Getszemáni kerti agóniájáig és a kereszten felszakadó kiáltásáig ahhoz, hogy megértsék mit jelent Jézus számára az, hogy ő Isten Fia. A megfeszíttetést megelőzően bármilyen szóbeli kinyilatkoztatása önmagának, mint Isten Fiának csak félreértést szülhetett volna. 35 A szinoptikus evangéliumokban Jézus soha nem utal önmagára mint Isten Fiára, de életének fordulópontjain elismeri, hogy az (Mk 14,61; Mt 16,16-17). Két alkalommal a kevésbé meghatározott„Fiú” címmel jelöli önmagát (Mt 11,27 és Lk 10,22; Mt 24,36 és Mk 13,32). A biblikusok véleménye megoszlik azon, hogy a fentebbi helyeken ipsissima verba-ról (azaz Jézus szoros értelemben vett szavairól) van-e szó. Mindenesetre, amint fentebb láttuk (39. o.), legalábbis az utolsó mondást (a történelem végének időpontjáról) igen nehéz volna az ősegyház számlájára írni. Ez azonban olyan részletkérdés, amelynek megoldása a mi szempontunkból lényegtelen. Annyi ugyanis mindenképpen bizonyos, hogy Jézus földi működése folyamán sokféleképpen jelezte tanítványainak az Istenhez való fiúi kapcsolatát, de annak igazi jelentését a tanítványok csak a feltámadása után fogták fel. 36 A szinoptikus evangéliumokban mindössze két hely van, ahol Jézus önmagáról mint „a Fiúról” beszél (Mt 11,27 - Lk 10,22; vö. Mt 24,36 - Mk 13,32). A kritikai vélemények megoszlanak arra nézve, hogy ezek a mondások vajon tekinthetők-e ipsissima verba-nak. Célkitűzésünk szempontjából nincs nagy jelentősége e vitának. Jézus Istenhez való fiúi viszonyát földi élete során sokféleképpen kinyilvánította a tanítványoknak és különösen Péternek (lásd: Mt 16,13-23), de ők csak a feltámadás fényében értették meg teljesen. Ám, amint fentebb hangsúlyoztuk, a Mk 13,32 mondása aligha lehetett az Egyház alkotása. Inkább arról van szó, hogy a „Fiú” kifejezésnek a Mt 11,27-ben ugyanaz a transzcendens jelentése van, mint a Mk 13,32-ben. 133