Ratzinger, Joseph, XVI. Benedek pápa: A közép újrafelfedezése. Alapvető tájékozódások. Négy évtized szövegei (Budapest, 2008)
"C" rész: A politikai teológiája
hetetlen, akik a megmentőt szeretnék felismerni benne. Létezik a tétel, miszerint a marxizmus nem tudja máshol megvetni a lábát, csak ahol előbb a kereszténység már leváltotta a hagyományos vallásokat. A kereszténységnek láthatólag elől kell haladnia, hogy a marxista logika fogódzót találjon. Nem tudom, meddig tartható empirikusan ez a tétel. Mindenesetre nem a levegőből vették. A keresztény államgondolat klasszikus baloldali kritikája mellé tehát felsorakozott az új jobboldal kritikája; mindkettővel vitába kell szállnunk. Egyébként ennek a kritikának hosszú a története. Ágoston De civitate Dei-]e válasz a konzervatív római kritikára, miszerint a kereszténység elpusztítja az államot. Ez már akkor sem volt új: a Római Birodalom keresztényüldözése azon az érven nyugodott, hogy a kereszténység alapjában véve anarchizmus. Három szempontból szeretném körvonalazni azokat a kritikus kérdéseket, melyek történelméből és jelenéből irányulnak a kereszténység mint politikai erő felé. a) A kereszténység messianisztikus lendülete az „Oszág” feltétlenségére irányul. Ez egyben magában hordozza a kísértést, hogy átugorja a földi államszervezet feltételezettségét és tökéletlenségét, elhanyagolja az államot vagy akár küzdjön ellene. Az újszövetségi levelekre rányomja a bélyegét a keresztény remény ilyen fajta félreértelmezésével vívott harc. Az anarchia kísértése részleteiben bizonyára a kereszténységtől függetlenül is létezett minden időben. Az anarchia azonban, mint egy látszólag ésszerű politikai filozófia és program tárgya valóban csak a zsidó messianizmus, a keresztény khiliazmus és a technika által táplált újkori haladáseszme révén vált lehetővé.6 b) A tettekből való megigazulás elutasítása és az egyedül a kegyelem általi üdvözülés újonnan felállított mércéje volt a má6 Vö. H. Kuhn, Der Staat, München 1967, 80 к., 98 к. 269