Reiner János (szerk.): A Szent István Akadémia Értesítője. 1925. X. év. 2. szám (Budapest, 1925)
I. Ülési előadások és felolvasások
A SZENT ISTVÁN AKADÉMIÁNAK, A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ALAPÍTÁSÁNAK SZÁZÉVES ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLŐ IX. ÉVI ÜNNEP* ÜLÉSE 1925. ÉVI NOVEMBER HÓ 15-ÉN. I. ELNÖKI MEGNYITÓBESZÉD. Gróf Apponyi Albert elnöktől. r A Szent István Akadémia nem maradhat távol attól az ünnepléstől, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának századik évfordulójával kapcsolatosan, Széchenyi nagy emlékének szentel az egész nemzet. Az idők jele és tárgyilag is teljesen indokolt, hogy ez az ünneplés most elsősorban a kultúr-ünnep jellegével van felruházva. Mert valóban, a romok közepette, amelyek nemzeti nagyságunk összeomlását hirdetik, egy oszlop, helyesebben szólva: a várnak egy része, és pedig épen a központi épület, áll érintetlenül és ez a magyar kultúra. Mi egyebet ünnepelhetnénk tehát, mint ezt az egyet; sőt: szabad volna-e ünnepet ülnünk, ha ez az egy nem volna, ami őserejével a sors csapásain diadalmaskodott és így nemcsak vigaszt jelent a mai gyászos órában, de reményt is a jövőben, mert benne él tovább a nemzet megtámadhatlan életenergiája és elvitázhatlan emberi létjogosultsága, tehát újjászületésre való igénye és képessége. S ezért nem alkalmazható arra a visszaemlékezésre, amelyet Széchenyi korának szentelünk Dante-nak sokszor idézett híres mondása: „Nessun’ maggior’ dolore che ricordarsi del tempo felice nella miseria“ — nincs nagyobb fájdalom, mint boldog időre viszszaemlékezni a nyomorúságban. Ez állt Dante poklának lakói, az örökre elkárhozott reményvesztettekre nézve; de nem állhat nekünk, akiknek a visszaemlékezésből remény születik és bátorság és erő, akik azt egybekapcsoljuk ama szebb múlt feltámadásába vetett szilárd hittel, mely nem hiú álmodozás, hanem a múlt energiáinak fennmaradásából táplálkozó önbizalom. A Szent István Akadémia Értesítője. 4