Rilke Rainer Marie: Szonettek Orfeuszhoz. Műfordítás bevezetéssel és jegyzetekkel (Budapest, 2014)
Jegyzetek
bérbokor lett — azaz csak a dicsőség valamilyen jelképe, szimbóluma —, akkor szellővé vagy széllé változni nagyon jó sors: a szél átszáguld a világon, megérint mindent és mindenkit, és megrázza a babérleveleket. íme, ismét egy képe valami kozmikus beleolvadásnak a létbe, amit Rilke talán legvigasztalóbbnak talál. 13. A halál egy nagy tél, amivel előre kell számolnunk. Ez a lelki leszámolás a dolgokról és a személyektől való belső elszakadás vagy függetlenedés — elbúcsúzást jelent. így indít a vers. A második gondolat nagy ellentétnek tűnik, de Rilke szemében továbblépés: az igazi „lét” megvalósítása ebben az egyetemes, nagy és lemondó, mindent elhagyó mozdulatban. A felszínen minden úgy hangzik, mint az evangéliumi tanácsok: „Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el mindenedet, oszd ki a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; és jöjj, kövess engem (Mt 19,21). Rilke nyelvén: „Ha igazán élni akarsz, eredj, búcsúzz el mindenkitől és mindentől — hagyd el a felszínes és tűnő létet — kezdj dalolva dicsérni.” Ez a titka Rilke első nagy költői sikerének, a Zsolozsmáskönyvnek (Das Stundenbuch), de itt ez talán már jóval fáradtabb, élesebb, szinte csökönyösen a maga meggyőzésével bajlódik. Van azonban ebben is egy szívszaggatóan szép, nemcsak tragikus, de valóban kiérett és tudatos vonás abban az ellentétmondásban, amellyel minden széphez ragaszkodik, miközben mindent maga mögött akar hagyni. A végső kicsengést az a pohár jelképezi, amely akkor hullik dara-158