Rilke Rainer Marie: Szonettek Orfeuszhoz. Műfordítás bevezetéssel és jegyzetekkel (Budapest, 2014)

Jegyzetek

bérbokor lett — azaz csak a dicsőség valamilyen jelképe, szimbó­luma —, akkor szellővé vagy széllé változni nagyon jó sors: a szél átszáguld a világon, megérint mindent és mindenkit, és megrázza a babérleveleket. íme, ismét egy képe valami kozmikus beleolva­­dásnak a létbe, amit Rilke talán legvigasztalóbbnak talál. 13. A halál egy nagy tél, amivel előre kell számolnunk. Ez a lelki leszámolás a dolgokról és a személyektől való belső elszakadás vagy függetlenedés — elbúcsúzást jelent. így indít a vers. A máso­dik gondolat nagy ellentétnek tűnik, de Rilke szemében tovább­lépés: az igazi „lét” megvalósítása ebben az egyetemes, nagy és le­mondó, mindent elhagyó mozdulatban. A felszínen minden úgy hangzik, mint az evangéliumi tanácsok: „Ha tökéletes akarsz len­ni, eredj, add el mindenedet, oszd ki a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; és jöjj, kövess engem (Mt 19,21). Rilke nyelvén: „Ha igazán élni akarsz, eredj, búcsúzz el mindenkitől és minden­től — hagyd el a felszínes és tűnő létet — kezdj dalolva dicsérni.” Ez a titka Rilke első nagy költői sikerének, a Zsolozsmáskönyvnek (Das Stundenbuch), de itt ez talán már jóval fáradtabb, élesebb, szinte csökönyösen a maga meggyőzésével bajlódik. Van azonban ebben is egy szívszaggatóan szép, nemcsak tragikus, de valóban kiérett és tudatos vonás abban az ellentétmondásban, amellyel minden szép­hez ragaszkodik, miközben mindent maga mögött akar hagyni. A végső kicsengést az a pohár jelképezi, amely akkor hullik dara-158

Next