Süle András: Magyar keresztút (Budapest, 1996)
SÍK SÁNDOR Az andocsi Máriához Koldusboton, törött mankón Jövünk búcsút járni, Szüzmáriás magyaroknak Kopott unokái. Éjjel van a Duna táján. Magyaroknak éjszakáján Nincs más, ki virrasszon. Baráttalan, testvértelen, Hozzád ver a veszedelem, Boldogságos Asszonyt Megcsúfolták, megpöködték, Ami bennünk szép volt, Kilencfelé hasogatták, Ami rajtunk ép volt; Tépett testünk megtapossák, Ragadozók ragadozzák Édes-kevesünket, Koporsónkat faragdálják.- Eléd sírjuk, magyar árvák, A mi keservünket. Idegenek megnevetik Drága magyar szónkat, Idegentül kéregetjük Kenyerünket, sónkat. Magyar kezek szántogatnak, Régi rögön új uraknak, Néped hegye-völgyén. Más arat, hol mi vetettünk: Jövevények, szolgák lettünk Úr-apáink földjén. Boldogasszony, ezer évig Édesanyánk voltál, Eleink ha hozzád sírtak, Hozzájuk hajoltál: Száz ostorral ostorozzon, Csak ez egyért, Boldogasszony, A jó Krisztust kérd meg: Négy-víz-parton, három-hegyen Mindörökké magyar legyen A máriás ének.