Süle Ferenc: Az életerő forrásai a családban (Budapest, 2009)

I. Mitől áldás vagy teher a gyermek?

helyzetét, akkor bensőleg is azonosulunk vele. A gyermek átélésének ez a lelki-szellemi folyamata azt jelenti, hogy a születéstől — sőt már a születés előtti ábrándozásainktól, fantáziálásainktól kezd­ve — a növekedésnek megfelelően újraéljük az egész emberi fejlődéstörténet legmeghatározóbb időszakát. A gyermek létezésének áldás volta számunkra ezen keresztül realizálódik leginkább. Ennek hatása cso­dálatos lélektani lehetőségeket biztosít, melynek jelentősége általában ismeretlen és nincs eléggé tu­datosodva bennünk. Hogy miben tudjuk megérteni, átérezni a gyer­mek helyzetét, problémáit — és ez alapján reálisan viszonyulni hozzá —, valamint kifejezni szeretetün­­ket, — az a mi tudatosságunktól és képességeinktől függ. Ezeket a képességeinket leginkább saját éle­tünk fejlődéstörténete határozza meg. Szülői maga­tartásunkban a legnagyobb gondot rendszerint az je­lenti, hogy a saját fejlődéstörténetünknek csak egy kis része tudatos, a többi tudattalan. Ezek a tudatta­lan sajátosságaink erőteljesen hatnak és észrevétlenül vesznek részt kapcsolataink alakításában. A gyermekünkhöz való viszonyulás problémái­nak egy jelentős része abból származik, hogy egy­szerűen nem értjük meg mi zajlik a gyermekben; egy másik része pedig abból, hogy a saját fejlődés­­történetünkben kialakult viszonyulási minták alap­ján tévesen értékeljük a helyzetet, és így rosszul válaszolunk a gyerek megnyilvánulásaira. Ez vi­szont rontja a vele való kapcsolatunkat, és hátráltat­ja a gyermek fejlődését. Hogy ez a megromlott helyzet rossz, azt „ösztönösen is érezzük, és szerete-23

Next