Szabó Ferenc: Szavak alkímiája. Francia, olasz és német költők válogatott műfordítások (Budapest, 2002)
Függelék
Függelék 431 Claudel sokat gondolkozott azon, honnan fakad költői alkotása, hisz költészetének nem volt előkészítője, elődje a francia irodalomban. Megvallja, hogy inspirációja, ihlete olyan mélységekből tör fel elemi erővel, melyeket maga sem ismer: „Inkább követem toliamat, mint irányítom.” „Mi más a költészet — írja Gide-nek 1905-ben Kínából, mikor Partage de Midi (Déli osztozás) c. művét befejezte -, mint kiáltás és odakiáltás, felsorolás és hálaadás, mint az ifjak éneke a tüzes kemencében, mint Aszsziszi Szent Ferenc naphimnusza? De még több: az alkotó, a költői szó egyik mimikája, megismétlése annak a »legyen«-nek, mely mindent teremtett.” A csend Claudelnél az örökkévalóság és az idő kapcsolódása, a lét szíve, amit az irodalom memóriának, animának vagy mnémosyne-nek is nevez. A művészetet tehát lehetetlen elválasztani Claudelnél a vallástól, a hittől. Valéry számára a csend drága űtitárs; az a legfőbb szál, mely a világhoz fűzi; a nagy, hallgató béke, ahol a reményt hallja; az éj édessége; a titokzatos éjszaka sötét kincse, melyet nem világít meg semmi napfény, de amelyen — mint a telihold egy fekete tó vizében - Én-je tükröződik. Ugyan nem a költő „külsőleges, lírai vagy romantikus En-je, hanem az a meztelen, mintegy metafizikai Én, amely nem hús, nem érzékenység, nem ideg és nem személyiség, hanem ismeret, egyszerűség, tudat és mély állandóság, - magának a létnek a hangja.” Ezt az En-t kutatja Valéry a csendben, - a forrásban. Ez az Én az, amely a lehető legrövidebb úton vezethetné Istenhez, de sorsa - mint egy ráerőszakolt, görbe pálya, vagy belényomott és rákényszerített erő — megakadályozza ezt. Valéry nem tudja áttörni Én-je bűvös körét, csak sejti, hogy a szeretet lehet az az egyetemes gravitáció, mely valóban a legrövidebb úton vezet Istenhez: az Igazi Másikhoz. De önmagán kívül egy másikat elfogadni számára anynyi, mint önmagát kiszolgáltatni, egy másikat bálványozni. Pierre Emmanuel szerint a költészet éppúgy a figyelem aktusa, mint az imádság. A költő felkészíti, betájolja lelkét - mint az elmélkedő a csend meghallgatására. A csend és a csendben hallgató költő között kapcsolat jön létre: szeretet. A teremtő, költői szó ennek a csendnek a konkretizálása, sűrített lényege. Úgy látszik P. Szabó élete delelőjén mélyen átélte Claudel Kantáta három hangra c. remekművét, melyet a nagy francia költő és író először