Szennay András (szerk.): Teológiai évkönyv 1982 (Budapest, 1982)
Jézus Krisztus igazsága
lyünk a Fiúnak az Atya felé fordult szívében van: „Isten elküldte Fiának lelkét szívünkbe, aki ezl kiáltja: Abba, Atya!” (Gál 4,6). Ez az Istenre nyílt élet elvben fölötte áll minden önzésnek, magaféltésnek, hamisságnak, nyerészkedésnek - a bűnnek és a halálnak. A gyakorlatban azonban mindezektől szorongatva zajlik az életünk. „Meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban” (Róm 6,11) A régi ember „Krisztussal keresztre van feszítve” (Gál 2,20). „Testünkben Jézus kínszenvedését hordozzuk szüntelen, hogy élete is megnyilvánuljon testünkön” (2Kor 4,10). Sajátos feszültséget okoz ez a keresztény életben. Krisztus nemcsak a maga személyében aratott győzelmet a múlandó és bűnös világ fölött. A kegyelemben újjászületett emberben ugyanez a győzelmes és romolhatatlan erő működik. „Bár bűneink miatt holtak voltunk, Krisztussal életre keltett minket. Krisztus Jézusban ugyanis föltámasztott minket, és vele együtt maga mellé ültetett a mennyben” (Ef 2,6-7). Mégis, továbbra is „testben él”, ugyanezen a világon, kitéve önmaga és mások emberi gyöngeségeinek, s a rá váró halál tudatában. Szent Pál drámai szavakkal írja le ezt a feszültséget, amelyet ő maga is oly mélyen átélt (Vö. 2Kor 4,7-5,10.; Gál 5,16 sk.; Róm 8,3.; Kol 2,11). Krisztus életében egymás után következett szenvedés, halál és feltámadás. A keresztény emberben egyszerre vannak jelen, de úgy, hogy amíg testben él, addig a beteljesülést csak reményben birtokolja. „Meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve” (Kol 3,4). „Ő általa hisztek Istenben, aki föltámasztotta őt halottaiból és megdicsőítette, hogy hitetek egyben Istenben vetett remény is legyen” (lPt 1,21). A hitben és reményben befogadott Krisztus szuverén szeretetre ösztönzi a keresztény embert is. A krisztusi életforma vállalásával juthatunk el Isten fiainak szabadságára. Az ember csak mások elkötelezett és önfeledt szeretetében találhat igazi önmagára. „Hiába für osztod magadban, csak másban moshatod meg arcodat” - vall erről József Attila. Csak aki igazi társra, Te-re talált a másikban, az válhat Én-né, a másiktól kapott ajándékként. Egymást azonban nemcsak megajándékozzuk az élettel és a szeretettel, de károsítjuk és korlátozzuk is. Isten a krisztusi létformában az „abszolút Te” (Gabriel Marcel) lesz számunkra: az ő szeretetének fényében születhet meg a valódi, szabad, a szeretet új életére felgyulladt énünk. Isten előbb szeretett minket. Ezt a föltétien, de számunkra létföltételül szolgáló, viszonozhatatlan és végtelen szeretetet a Szentírás szívesen 162