Szent István Társulat naptára 1940-1946 (Budapest, 1945)
Szent István naptára az 1941-ik évre
Kapisztrán Szent János apja, egy német nemes, 1382-ben jött Itáliába mint zsoldos katona, Anjou Lajosnak, az ellenkirálynak hadaival. A hagyomány keveset tud róla, mi is inkább csak fiának sorsán át képzeljük hős és merész katonának, nemes értelemben vett condottierinek. Az első pillanatra úgy tűnik fel, hogy apjának harcos öröksége csak későn, nagysokára jelentkezett a ferences barátban, a nándorfehérvári diadal csak hetvennégy év távolából mutat vissza a zsoldos katonára, akinek egyébként nevét sem tudjuk. Katonás szellem s katonás hagyományok azonban nem csupán a valódi harcok terén érvényesülhetnek, katonának lenni végeredményben lelki beállítottságot kell hogy jelentsen, bizonyos jellemvonások összességét, bátorságot, nyíltságot, fegyelmet, határozottságot, szervező készséget, rendre való törekvést. Egy emberi jellem valódi tartalma néha lappangni kénytelen, máskor álutakon nyilatkozik meg, vagy csak titkos, öntudatlan jeleket hagy, hogy a veszély pillanatában egyszerűen és gyorsan felfedezze önmagát, s a zsoldos katona fia, a harcos Egyház katonája diadalmas hadvezérré, Hunyadi János társává nőjjön Isten kegyelméből 1456 júl. 22-én, Nándorfehérvár ostrománál. Kapisztrán Szent János nem készült katonának, még szerzetesnek sem. Fiatal korában jogot tanul Perugiában s magas hivatottságát még csak meglepő tehetsége s a meglepő tehetség megnyilvánulásait követő szokatlan mérvű megtiszteltetések árulják el. Először Perugia bírája, majd a nápolyi király törvényszékének elnöke s 26 éves korában négy város (Perugia, Bologna, Ascoli, Benvenuto) kormányzója. Mint kormányzónak kétségtelen katonai rátermettségre van szüksége, de ez az állása a katonai hajlamot nemcsak megköveteli, hanem tovább is fejleszti. Nemsokára azonban lázadás tör ki a tartományban s a kormányzót, úgylátszik csalárd úton, fogságba vetik Brufa várában. Mert megkóstolta már a hatalmat és a dicsőséget, nehezen tűri a fogságot, türelmetlen, szenvedélyes lelke arra ösztönzi, hogy szökést kíséreljen meg. Menekülés közben eltöri a lábát, elfogják s kegyetlenül megvasalva mély tömlöcbe vetik. És itt kezdődik megtérése csodája. Látomás jelenik meg előtte, Szent Ferenc jön hozzá s felszólítja, lépjen be rendjébe. Még tusakodik, a papi életet keserűnek és nem kedvére valónak nevezi. De lassan belátja, hogy katonás lelke kifejtésére nem a világi uralom az igazi terület, hogy veszekedő efemér királyocskák helyett a leghatalmasabb úrnak, Krisztus Királynak kell szolgálnia. Szent Ferenc rendjének Observans ágába véteti fel magát. Ebben a kis tényben jelleme megint elárulja alaprétegét, az observansok és konventuálisok közül azokat választja, akik mozgékonyabbak, harcosabbak és szigorúabbak. Alig hogy a rendbe lép, nemsokára alkalma nyílik küzdenie megtámadott rendjéért, de a diszciplínát, fegyelmet kívánó lélek a rendi munka mindennapjaiban is megtalálja a maga harcoló, feszülő formáit térítésben és szentbeszédekben. A szerzetesi hivatást teljesen Krisztusért való harcnak tekinti, rendtársait leveleiben, irataiban szereti harcosoknak nevezni. Nem hanyagolja el azt sem, amit a hadseregszervezéshez lehetne hasonlítani, rendjének többször vizitátora, két szerzetesi életszabálytervezetet (regula) készít. Mert a hit védelme is a harcoló Egyház szerzetesének kötelessége, többször fogad el inkvizitori megbízatást. Harcol a fratricellók eretneksége ellen, téríti a cseh huszitákat és vitázik vezetőikkel : — katonás türelmetlenségére mi sem jellemzőbb, minthogy hajlandó lenne hadsereggel vonulni Prága ellen, csakhogy a cseheket a huszitizmus tévedéséből kiszabadítsa. Még hetven éves korában Magyarországon, a kereszteshad szervezése közben is van ideje s ereje hozzá, hogy az oláh eretnekséget irtsa. Térítő útjai során prédikálva bejárta egész Itáliát, Németországot Nürnbergtől Leipzigig s Regensburgtól Bresslauig. Járt a Rajna mentén, járt Olmützben és Krakkóban. Járt diplomáciai küldetésben a francia királynál és a burgundi hercegnél. Útjain gyalog vándorol, ágya mindig a puszta föld, háromnégy órát alszik egy éjjel, étkezésben csodálatosan mértéktartó, harminchat éven át nem eszik húst, állandóan vez eklő övét visel, munkában fáradhatatlan, három-négy óráig beszél egyfolytában a néphez. «Nem kíméltem magamat a fáradtságoktól, a folyamok vagy tengerek veszedelmeitől, az utak és utazások vagy rablók okozta veszélyektől, valahányszor csak kívánta őszentsége, hogy hatalmas királyokhoz, fejedelmekhez, bárókhoz ... az Egyház ügyében vagy a hit védelméért, hóban, esőben és melegben és forróságban néhány zsarnok úrhoz, őszentsége két ellenségéhez elmenjek, sohasem