Szentmihályi Szabó Péter: A gyöngék ereje. Jegyzetlapok (Budapest, 1997)
A gyöngék ereje. Jegyzetlapok
AZ ÁRULÓK Az árulók prototípusa Júdás, az emberi történések leghírhedtebb árulója. Számtalan irodalmi, képzőművészeti és zenei mű mellék-, sőt néha főalakja, aki a mindannyiunkban lappangó gyarlóságot, árulást megnevezhetóvé tette, mondhatnánk: emberi arcot és (gyászos) sorsot kölcsönzött neki. A maga Júdásait minden történelmi kor megtermi és megteremti. Vétkesek ők, s egyben a végtelen isteni terv nyomorult (mert megnevezhető) bűnbakjai is. A becsület, az eszme, a haza, a közösség, a vallás árulói, azaz kiárusítói, pénzre vagy rangra váltói, emberi természetünk szégyenei, elhíresült vagy névtelen bűnözői s egyben kárvallottjai. Iskarióti Júdást a Megváltó nem leplezte le nyilvánosan a többi tanítvány előtt, csupán annyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!" Az árulásban ugyanis ez a legfájóbb mozzanat: a névtelenség gyávasága, csúszómászó aljassága és kisszerűsége: az a bizonyos harminc ezüstpénz. Júdás óta Krisztust sokan árulták el s árulják ma is sokféle indokból, de leginkább azért, amiért Júdás: pénzért. Júdás óta a pénz egyre nagyobb szerepet játszott az emberiség földi életében, nemcsak mint csereeszköz és értékmérő, de szinte az egyetlen irányító elv az emberek közötti kapcsolatokban. Júdás harminc ezüstje kamatos kamattal csaknem kétezer év alatt milliárdokká fialt. József Attila szavával élve „finomult a kín", finomabb formákat öltött a mindennapi árulás - bár háborúk és forradalmak tájékán a halálos árulás sem volt éppenséggel ritka. Az apostolok pénzét kezelő, kapzsi „karióti férfi" végül felakasztotta magát; talán ezért a döntésért és felismerésért vált utólag érdekessé, és szörnyű tette ellenére némiképp rokonszenvessé és emberivé mindazon írók, művészek számára, akik nem Krisztus nagyságát, hanem Júdás kicsinységét próbálták megérteni. 118