Szentmihályi Szabó Péter: A gyöngék ereje. Jegyzetlapok (Budapest, 1997)

A gyöngék ereje. Jegyzetlapok

AZ ÁRULÓK Az árulók prototípusa Júdás, az emberi történések leghírhedtebb árulója. Számtalan irodalmi, képzőművészeti és zenei mű mel­lék-, sőt néha főalakja, aki a mindannyiunkban lappangó gyarló­ságot, árulást megnevezhetóvé tette, mondhatnánk: emberi arcot és (gyászos) sorsot kölcsönzött neki. A maga Júdásait minden történelmi kor megtermi és meg­teremti. Vétkesek ők, s egyben a végtelen isteni terv nyomorult (mert megnevezhető) bűnbakjai is. A becsület, az eszme, a haza, a közösség, a vallás árulói, azaz kiárusítói, pénzre vagy rangra vál­tói, emberi természetünk szégyenei, elhíresült vagy névtelen bű­nözői s egyben kárvallottjai. Iskarióti Júdást a Megváltó nem leplezte le nyilvánosan a többi tanítvány előtt, csupán annyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!" Az árulásban ugyanis ez a legfájóbb mozza­nat: a névtelenség gyávasága, csúszómászó aljassága és kisszerű­­sége: az a bizonyos harminc ezüstpénz. Júdás óta Krisztust sokan árulták el s árulják ma is sokféle in­dokból, de leginkább azért, amiért Júdás: pénzért. Júdás óta a pénz egyre nagyobb szerepet játszott az emberiség földi életében, nemcsak mint csereeszköz és értékmérő, de szinte az egyetlen irányító elv az emberek közötti kapcsolatokban. Júdás harminc ezüstje kamatos kamattal csaknem kétezer év alatt milliárdokká fialt. József Attila szavával élve „finomult a kín", finomabb formákat öltött a mindennapi árulás - bár háborúk és forradalmak tájékán a halálos árulás sem volt éppenséggel ritka. Az apostolok pénzét kezelő, kapzsi „karióti férfi" végül fel­akasztotta magát; talán ezért a döntésért és felismerésért vált utó­lag érdekessé, és szörnyű tette ellenére némiképp rokonszenvessé és emberivé mindazon írók, művészek számára, akik nem Krisz­tus nagyságát, hanem Júdás kicsinységét próbálták megérteni. 118

Next