Szentmihályi Szabó Péter: Kapisztrán és Hunyadi. Történelmi regény (Budapest, 2007)

XIII. rész: Nándorfehérvár

gyaltak, nem a fegyvereket készítették, hogy az ellenséggel szembeszálljanak, hanem — mintha mit sem tudnának a hírekről - az éjszaka sötétjének leple alatt kimentek Buda várából, és haladéktalanul útra kelve, Bécs városába vették be magukat, és Buda vára több mint fél hónapig nyitva és szükséges őrség nélkül állott. És noha napról napra terjedt az ellenség jövetelének a híre, senki sem nyúlt fegyverhez ellenük." Hunyadi ekkor már a délvidéken volt. Nándorfehérvár parancsnokságát sógorára, Szilágyi Mihályra bízta, és öt­ezer zsoldost küldött a várba. Saját költségén tízezer katonát szedett össze. Szegeden búcsúzott el Carvajal bíborostól, aki örömest követte volna Hunyadit a harcban, de a fő­kapitány könyörögve kérte, inkább Budáról szervezze a segítséget és vesse latba minden befolyását. Hunyadi, Besz­terce grófja nem adhatott parancsot a legátusnak, de Car­vajal belátta, igaza van. Mégis azt írta a pápának: „De hiszen az Egyház első századaiban maguk a római pápák is keresték a vértanúhalált! Meg is mondtam a gróf úrnak, hogy most én is ezt tenném a legszívesebben." Carvajal kihirdettette a keresztet egész Európában, és teljes bűnbocsánatot ígért minden kereszténynek, aki fegy­vert fog vagy adománnyal járul hozzá a hadjárat sikeréhez. Több tízezer ember jelentkezett a hadba, de a toborzás mégis túl lassúnak bizonyult. Magyarországon is ugyanezt hirdette ki, és teljes bűnbocsánatot ígért mindenkinek, aki fél évig vállalja a háborút vagy katonát állít maga helyett, és zsoldját fél évig fizeti. Mielőtt Kapisztrán maga is toborzó körútra indult volna az Alföldre, búcsúlevelet küldött szülő­falujába, Capestranóba, mivel érezte, ebből a hadjáratból már nem tér vissza. 245

Next