Szentségek egyessége. Imakönyv halottaink segítésére és az élők vigasztalására (Budapest, 1926)

Előszó

ELŐSZÓ. Mikor e könyvet útnak indítom, nem taga­dom, hogy magasabb céljaim is vannak vele. A keret olyan, mintegy imádságoskönyvé, a tartalomból azonban egy korszerű, apologé­­tikus hang csendül ki. Mióta az elvesztett paradicsom kapui be­zárultak s az első ember megkóstolta a halál ízét, mióta egyedüli, lenyűgöző bizonyossággá tornyosult a halál gondolata s réme ott kisért az élet hajnalától az élet alkonyáig, titokleső lett az ember s száz kérdéssel, ezer feltevéssel ostromolja a másvilág kapuit. Hogy a halál csak átmenet, a sír csak kapu egy új élethez, hogy a halállal nincs vége mindennek, ez az emberiség közös meggyőződése volt; de vájjon hol és milyen lesz az az új élet, itt volt a ho­mály s itt kezdődött meg az emberi feltevések, vélekedések tarka lánca. «Régi népek hit­regéin, a klasszikusok költészetén, a vadak álmain, a keletiek lélekvándorlásain csak úgy, mint a nagyok önkészítette sírföliratain keresz­tülszövődik az a meggyőződés, hogy a halál az ember életében nem a végső szó.» E közös meggyőződés kialakulásában szerepe lehetett 31*

Next