Szőcs Géza: Tasso Marchini és Dsida Jenő (Budapest, 2010)
Tasso Marchini és Dsida Jenő, avagy sorsvonalak játéka Kolozsvártól Arco di Trentóig
ERDÉLY, MINT HAZA. „Mindenekfölött hittel hiszek Erdélyben. Ebben a szabad szellemet, humánumot sugárzó földben látom a jövő magyar irodalmának kovászát” — nyilatkozza Dsida Jenő 1930-ban az Erdélyi Helikonnak. (Dsida és barátai ekkoriban indították el az Erdélyi Fiatalok c. folyóiratot.) Dsida jövőidejű látomását a tolerancia hazájáról, Erdélyről „október-szonettjében” (Az erdélyi szüret dicsérete) e három sor határozza meg: Mikor majd égi igék zengenek s közös szüret nagy, boldog mámorával együtt mulatnak három nemzetek Az a felület, amelyen Hunyady, Dsida és Marchini élete, ethosza, identitása, sorsa találkozik — számomra legalábbis — az néhány mondat. Hunyady Sándor: „Gondolkozni kezdetem, hová menjek? És a sok idegen hely közt egyszerre fölsugárzott Erdély és Kolozsvár. Ott sem volt már élő kapcsolatom, hasznos ismeretségem. De legalább tudtam, hogy merre van. Es emlékeztem levegőjének ízére. Elhatároztam, hogy kivándorlók Budapestről »haza«, Kolozsvárra.” Tasso Marchini pedig Arcóból folyamatosan hazavágyik Erdélybe. Engedjetek! Haza akarok menni Erdélybe!” — kiabálta még halálos ágyán is. Ami tehát Marchinit és Hunyadyt illeti: mint láttuk, Kolozsvárott majdnem találkoznak, majd szétválnak soha nem is találkozott útjaik, mindketten távoznak a városból, amelyben nem ismerkednek össze. Hunyadyt apja halála szólítja vissza Pestre, de később még visszatér szülővárosába. Sem kolozsvári zsidó barátai tragédiáját, sem az Ováry-családdal történt szörnyűséget nem éri meg. Tüdőbetegsége viszi el egy pesti szanatóriumból 1942-ben, októberben, mint ahogy éppen hat évvel korábban Tasso Marchinire is októberben talált rá a halál a messzi Arcóban. Hármuk közül csak Dsida Jenő maradt Kolozsváron, a Házsongárdban. Könnyelmű, bolondos fajta vagyunk, De októberben nagyon félünk. Sápadt az arcunk, fátylas a szemünk s begyújtjuk a lobogó nagy tüzet. [......................;•••;........................] Vacogva megcsókoljuk egymást. (Dsida Jenő: Zúg az őszi szél. Részlet.) 72 Szócs Géza TASSO MARCHINI ÉS DSIDA JENŐ