Takács Péter - H. Szilágyi István - Fekete Balázs (szerk.): Államelmélet. Fejezetek és előadások az állam általános elmélete köréből (Budapest, 2013)
Második rész: Az állam általános sajátosságai
erre kialakított kifejezés - a Pax Romana (római béke) mintájára megalkotott Pax Britannica (kb. brit béke) - árulja el. Allamtani szempontból - amint arra Peter Pemthaler felhívta a figyelmet - az imperializmus az államcélok átalakulásával jár. Az ilyen államokban előtérbe kerülnek a „nemzeti" célok (például az államterület növelése, a birodalmakból kiválni törekvő népek elszakadási törekvéseinek felszámolása), az ún. misszionárius célok (meghatározott vallások, vagy a nyugati politikai, állami és gazdálkodási formák, így a szabad versenyre épülő piacgazdaság, a jogállam, később pedig a demokrácia elterjesztése), valamint a gazdasági expanziós célok. Ez utóbbiak skálája meglehetősen széles: a fegyverkezéstől a külkereskedelem - olcsó nyersanyagokat és olcsó munkaerőt, valamint az ipari termékek felvevőpiacának bővítését szem előtt tartó - átalakításáig tart. A legellentmondásosabb folyamatokat e tekintetben az idézte elő, amikor liberális országok (például Nagy-Britannia vagy az Egyesült Államok) követtek ilyen célokat. Az ellentmondásos jelleg egyenesen „történelmileg pikáns" helyzetekhez vezetett, amikor a misszionárius célok közé - egyébként az imperializmus gyengülésének idején (tehát jóval a gyarmatbirodalmak felbomlása után) - az emberi jogok védelme is felkerült. Az imperializmus és a liberális emberi jogi doktrína e különös nászának „törvénytelen gyermeke" a mai humanitárius intervenció. Bár az imperializmus történelmi korszaka mára már, világméretekben, véget ért (ami például abban is kifejeződik, hogy az iménti célokat lehetetlen legitim államcélokként megfogalmazni), az expanziós politika és a hódítás ma sem ismeretlen dolog. A mindig szerencsétlenül járó Afrika „második felosztása" például napjainkban zajlik. Az imperializmust általában minden korban az adott korszak jellegzetes szellemi irányzatainak keretei között és annak axiómái alapján értelmezik. A XX. század elején például a legjellegzetesebb imperializmus-elméleteket az angol liberális közgazdász, J. A. Hobson, az orosz forradalmár, V. I. Lenin és az osztrák marxista közgazdász, R. Hilferding alkotta meg. Ezek a teóriák az imperializmust mindenekelőtt a tőkés gazdaság szükségszerű folyományának és elkerülhetetlen fejlődési stádiumának tekintették. Valahogy úgy, ahogy József Attila fogalmazott: „Forgolódnak a tőkés birodalmak, | csattog világot szaggató foguk. | Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak I s mint fészket ütik le a kis falut." A mai elméletek többnyire a világrendszer-elemzés keretei között születnek; egyik legátfogóbb változatukat az amerikai szociológus és társadalomtörténész, I. M. Wallerstein dolgozta ki. Erre másutt térek ki részletesebben. A mai elemzések másik fő iránya - mely például az amerikai D. J. Rothkopf és az angol R. Phillipson munkáiban nyert teret - a fogalmat a szimbolikus politika olyan formáiban vizsgálja, mint például a kulturális vagy a nyelvi imperializmus. E megközelítések rendszerint azzal végződnek, hogy bírálják az amerikai kulturális és tudományos ipar termékeinek világméretű terjedését. Az erről szóló művek olvasgatásának haszna gyakran az, hogy reflektíven viszonyulunk saját kulturális fogyasztásunkhoz. S végül, a birodalmi imperializmus kérdéseivel foglalkozik az elmúlt évtized egyik legnagyobb hatású könyve, az amerikai irodalmár, Michael Hardt és az olasz marxista filozófus, Antonio Negri közös munkája, az Empire [Birodalom, 2000] is. Ezt néhányan a vásári kikiáltók stílusára emlékeztető módon a XXI. század Kommunista Kiáltványának nevezik, melyet nemcsak a marxistáknak kell elolvasniuk. Aki ezek után tőlem várja, hogy foglaljam össze itt a lényegét, az csalatkozni fog: szerintem ugyanis Hardt és Negri munkája érdekes, de nem átütő, gondolatvilága pedig egyedi, de nem annyira inspirativ, hogy egy államelméleti tankönyv olvasói számára is közvetítsék. Vagyis, ha valaki a vásári kikiáltók minősítését fogadja el, és kíváncsi rá, akkor vegye is a fáradtságot átolvasására, ha viszont nem veszi, akkor elégedjen meg az enyémmel. 236