Tarbay Ede: Gyermekirodalomra vezérlő kalauz (Budapest, 1998)
Művek és alkotók
EGY ÖRÖKZÖLD IRODALMI GICCS A Tamás bátya kunyhóját az elmúlt évtizedekben szemérmes és jótékony csend - vagy osztályharcos, elfogult lelkesedés - vette körül. Lelkesedtek rabszolga-felszabadító eszméiért, újra és újra kiadták, újabb és újabb generációk nőttek fel, falták ezt az irodalmi gicscset. Mert az a javából. írója, Harriet Beecher-Stowe, apja is, férje is lekész volt, most bizonyosan csóválja a fejét - nem először és nem utoljára - jól megérdemelt rózsaszín felhője mögött, mert valaki megint sárba tiporja ragyogó glóriáját. Mégis keményen kell szólni erről a regényről, pontosan azért, mert vallásos szövegei miatt megtévesztő írás. Megtévesztő és ellentmondásos. Ellentmondásos a regény egésze és szinte minden lényeges részlete, mert míg szeretnénk őszintén együttérezni a nyomorúságban élő rabszolgákkal, ebben meggátol az, hogy éppen ezt akarja Beecher-Stowe. És az eszközökben nem válogat: újra és újra túl direkt módon ingerli könnyzacskóinkat. Annyira, hogy elfelejti azt az elemi szabályt, amit minden igazi írómesterember tud: egy villanásnyi humorra még a legtragikusabb történetben is szükség van. Fellélegzésre, hogy aztán még jobban sújtson ránk a rossz. De ellentmondásos már maga Tamás bátya alakja is. Beecher-Stowe a történetet egy néger lelkész, bizonyos J. Henson önéletrajza és korabeli, elbeszélt események hatására írta. Ha Tamás bátya modellje lelkész volt, érthető - és rá igaz - mindaz, ami a jóságos főhősre jellemző. De Tamás bátya nem lelkész! Rabszolga létére úgy viselkedik, beszél, mintha lelkész volna, Isten szolgája. Alázatos, mindent elfogadó, mindenbe beletörődő, a halált kétszeres megkínzatását - egy XIX. századi, krisztusi ember türelmével viseli el. Az író vele - mint példképpel egyszerre harcol sorsa ellen a négerek felszabadításáért és azért, hogy a rabszolgák mindent tűrjenek el, akárcsak Tamás bátya. Szent, akiből hiányzik az a határozott cél, ami más szenteket vagy a közelmúlt két közéleti személyiségét jellemezte: Gandhit és Martin Luther Kinget. Tamás 221