Tarbay Ede: Gyermekirodalomra vezérlő kalauz. A gyermek- és ifjúsági irodalom történetének iránytűje. Harmadik kiadás - A hét szabad művészet könyvtára (Budapest, 2001)
A mítósztól a mítoszteremtésig
Ferenc, mögötte A Pál utcai fiúk, Móra Ferenc a Kincskereső kisködmönnel, s a század végén bölcsességével Isaac Bashevis Singer A félelmetes fogadó elrettentő magyar címével kiadott kötetével, és egy gyerek/felnőtt regény, John Lawson remekműve, az Eljöhetnél hozzám. S mi van a kezdet és a vég között? Rengeteg író, rengeteg cím - és kevés igazi érték. Mintha maguk az írók is megbolondultak (megrészegedtek?) volna: egy-egy életművön belül keveredik a jó és gyönge, másnál a megtalált és nagyon eleven hang kifullad vagy modorossá szürkül, a képzelet ötletté silányul, és a siker Newton törvényévé, melynek vonzereje egyetlen: a pénz, annak is dagoberti szimbóluma. Hol van már a 19. század, hol Rimbaud példája, aki nyerés közben tudott felállni (igaz, másféle nyerés reményében)? Az olvasó gyermek századunk első felében fejős tehénné vált az írók és a kiadók szemében. Mégse legyünk igazságtalanok: a kezdeteknél már ott a 19. század vége: az amerikai Baum az Oz-monstrummal, Sebők Zsigmond Mackó urával, aki Dörmögővé válva saját árnyéka. Próbáljuk mégis az iránytűt követni, az erkölcsi kategorikus imperatívuszt. Az angol világbirodalom illetve nyelv miatt mindenre változatlanul bőven találunk példát. Az első nyomban Hugh Lofting (1886- 1947), aki igazi mesefigurát (Doktor Dolittle) és meseregényt tudott teremteni. Mint ember és mérnök mindenütt megfordult, ahol anyanyelve volt a hivatalos (vagy annak tekintett). Könyveit - mint azóta sokan - elsősorban gyerekeinek köszönheti: nekik teremtette meg az állatok nyelvén tudó orvos alakját, akit könyvről könyvre egyre inkább a rutin éltetett. A Doktor Dolittle és az állatok szertelenül csapongó mese. Igazi mese, melynek nincsen felnőtt logikája, mégis hihető és hitető erejű. Máskor váratlanul megbicsaklik a hang: felvesz egy furcsa, anakronisztikus, mesétől idegen, realista nézőpontot magyarul is megjelent regényében, a Doktor Dolittle utazásaiban. Ismét más hangot üt meg a Doktor Dolittle cirkuszában: a korábbi kötetektől idegen krimielemet kever a történetbe, mert nem érzékeli az ábrázolás és a mesei valóság közötti összefüggést: a mesei valóságnak az ábrázolás (szemlélet, stílus) a függvénye, és nem fordítva!* Mindez, mint később olvasható, az író írói bizonytalanságáról árulkodik. * „Ábrázolás és/vagy mesei igazság”, 255. old. 130