Tarbay Ede: Gyermekirodalomra vezérlő kalauz. A gyermek- és ifjúsági irodalom történetének iránytűje. Második, átdolgozott kiadás - A hét szabad művészet könyvtára (Budapest, 1999)
Művek és alkotók
és a Gulliver, aztán Edward Lear (1812-1888), aki egy sajátos versformában, a limerickben írta versei egy részét. Ennek rímképlete aabba, és az utolsó sor éles fordulattal - egyben humorával - koronázza az előző négy sort. Példaként egy a versek közül, Teliér Gyula fordításában: „»Csiba! Csitt!« egy öreg pasi szól. - / »E bokorba madárka dalol.« / »Kicsi?« kérdik eképp. / Mire ő: »Ugyan! Épp / négyakkora, mint a bokor.«” De Carroll két meseregényét is nonszensz versek sorával előzi meg, közülük néhányat beépít az Alicetörténetekbe is. Ezek a versek, túl a felületi nonszensz-rokonságon, egyben irodalmi paródiák. Ilyen a Vilmos apó, mely Robert Southey Blenheim utánjának „így írtok ti” változata. Az eredeti vers érdekessége, hogy a blenheimi csatára emlékező nagypapa Marlboro hercegről és Eugénről mesél unokájának. Arról az Eugénről, akit mi Savoyaiként ismerünk, és a csata az, melyről Jelky apja beszél a Jelky András kalandjai első fejezetében. Carroll nem mindennapi írója volt korának. Mint kezdtük, kiváló matematikus volt, de a gyermeklélek jó ismerője is. Az Alice Csodaországban és az Alice Tükörországban, túl azon, hogy mint meseregény a nonszensz irodalom egyik legkiválóbb alkotása, Viktória királynőnek és korának torz tükre, arról is beszél a gyermekiélek ismeretében, ami messze megelőzi a gyermeklélektan felismeréseit. Különösen figyelemre méltó, amikor a második könyvben Alice egy olyan erdőbe téved, ahol mindenki elveszti a nevét. A szarvas, akivel találkozik, nem tudja megnevezni magát, de Alice sem. Kétségbeesése hasonlít József Attiláéhoz, aki a Curriculum vitaeben így ír öcsödi, személyiségére bélyeget nyomó gyermekkori élményéről: „A harmadikos olvasókönyvben azonban érdekes olvasmányt találtam Attila királyról, és rávetettem magam az olvasásra. Nem csupán azért érdekeltek a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem is Attila, hanem azért is, mert Öcsödön nevelőszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy létezésemet vonták kétségbe.” Ha ebből a nézőpontból (is) olvassuk Carroll meseregényét, az abszurditások mögött valóságos gyerekgondokat találhatunk. Az Alice Csodaorszában történetében még minden olyan, mintha a gyermeki képzelet csapongó játékára épülne, s szinte csak mellékesen fogalmazza meg, áttételesen szövi a helyzetekbe egy kislány személyiségproblémáit (és minden gyerekét). Az előszónak megfelelő versben olyan helyzetet teremt, amely azóta is vissza-visszatérő indí-233