Timkó Imre: Keleti kereszténység, keleti egyházak (Budapest, 1971)
Negyedik rész: A keleti szertartású kereszténység története Magyarországon
színű, hogy a Munkács-Csernekhegyi monostor egyházközponttá szervezése vagy ekkor történt meg, vagy közvetlenül ezután. A kolostor higumenjei (= apátjai) ettől az időtől kezdve gyakorolják joghatóságukat a ruszinek — és részben a Már amaros északi részén élő románok — felett. A püspök-higumenek sorát Ioannes nevezetű apáttól számítják: 1493-tól.6 Ebben az időben, tehát bizonytalan, hogy csatlakoztak-e az unióhoz, vagy sem. Bizonyos azonban, hogy a Kievből később Galíciába áttelepülő egyesült metropolitasággal továbbra is érintkezése lehetett a munkácsi szerzeteseknek. Egy évszázaddal később a brestlitowski unió hatása már 50 esztendő múlva Munkácsot is az egyesülés útjára segíti.7 Karácsonyi János feltételezése, hogy már 1440-ben külön püspökség létesült Munkácson, vagy valahol Kárpátalján, amely az egyesülésre hajlamos ruszinokat gyűjtötte össze egy hierarchia alá, nem igazolható. 7. Keletiek és a nyugatiak megkülönböztetése. Rítusok és nemzetiségek együttélése 1490-ben, Mátyás halála után — a király természetes fia — Corvin János erélytelensége miatt kicsúszott a Hunyadiak kezéből a hatalom. A főnemesség II. Ulászló néven a már 1471-től, cseh királyként uralkodó Jagellót hívta meg a magyar trónra (1490—1516). Uralkodása alatt keleti szempontból figyelemre méltó az 1495. évi 45. törvénycikk, amelyből megtudjuk, hogy a határszéleken szerb, román és rutén skizmatikusok laknak, akiket a Mátyásféle törvényekkel ellentétben a latin püspökök az egyházi tized megfizetésére akarnak kötelezni. Ulászló törvénye ismét megerősíti a nemzetiségi keleti keresztények mentességét az egyházi adózás alól.8 Meg kell jegyezni — mert ez jellemző —, hogy a törvénykezés szóhasználatában a „christiani” kifejezés csak a latin szertartásúakra vonatkozik, csak azokat illeti meg. A más nemzetiségű (esetleg magyar) keletiek, a nem-egyesültekkel együtt csak gyűjtőnéven szerepelnek: „alii schismatici” megjelöléssel. Ezek közé az „egyéb szakadárok” közé tartoznak részben a kunok és a székelyek is. A kunok ekkor már kétséget kizáróan, túlnyomóan a magyar nyelvet beszélik. Mindezekkel a szóhasználat a boszniai bogumileket is azonosítja. Éppen ezek, különösen a Balkánon, nem a keleti egyházakhoz csatlakoznak, hanem az izlámhoz. 434