Egyetemes Magyar Encyclopaedia 4. Asaba-Azzolino, Á-Ázsiai társaságok (Pest, 1862)
A - As - Asaba - Asadi Thusi (Assedi de Thus) - Asa foetida - Asam - Asama
As. Asaba, város Afrikában, Nigritiának Igbo, régente Ebbon vagy Ibu nevű tartományában 1500 lakossal. (K. R.) Asadi Thusi (Assedi de Thus), egyike a legrégibb persa költőknek. Született Ckorassan Thus nevű helységében all. században. Ghaznahi Jemin Eddaule Mahmud zultán udvarában élt sokáig, hol ez időben négyszáz költő volt egybegyülve, kiknek élén a hires költő-király, Anssari állott. Leginkább kitűnt Assadi a Munase»•efc-ben (költőiversenyek). Versgyűjteménye már nem létezik, csak némely anthologiában találhatók egyes versei. Állitják, hogy ő lett volna megbízva a Schah-Nameh (a persa történetnek költői előadása, nemzet-történeti eposz) kidolgozásával is, melyet öregsége és gyengesége miatt el nem vállalt, hanem tanítványát, Ferdusit, serkentette annak megírására; ki is azt megkezdvén, de közbejött betegsége miatt be nem végezhetvén , tanítóját, Assadit kérte annak befejezésére, a ki ezt be is fejezte, s mint Deivlet-Schali megjegyzi, meg lehet ismerni a helyet, hol Ferdusi elhagyta a munkát, s a hol Assadi folytatta. (Lásd: Hammers Geschichte der schönen Redekünste Persiens.jf-L) Asa foetida (nt.), a mézga-gyantáknak egy faja, egyszersmind hires és hathatós gyógyszer. A kereskedésben három alakban fordul elő : a) szemekben (Asa foetida in granis vei lacrymis) ; b) tömegekben (A. f. in massis); c) kö-alakban (A. f. petraea). Ez utolsó földdel van keverve s orvosságul nem alkalmazható. Szabálytalan sárgás vagy barnás darabokban jön elő, melyek a levegőn piroslókká vagy vöröses barnákká válnak ; törése kagylós, viaszfényü ; a kéz melegétől meglágyul és ragacsossá válik, s ezért csak hidegben lehet porrá törni. Könnyen meggyujtható s világossággal ég. Vízben és alkoholban tökéletlenül, savanyos és higanyos alkoholban azonban tökéletesen oldható. Fajsulya: 1,327. Szaga nagyon kellemetlen, átható-foghagymás, más testekre makacsul tapadó. Ize csipös-keserü, undorító. A gyomorba felvéve, része a vérbe megy át, és szagával minden váladékot megfertőztek Azonban felette oszlott állapotban majdnem kellemessé válik, s a falánkok étvágygerjesztőül használják, bekenvén a főző-edényeket és a poharaknak karimáját ezen szerrel. — A növényt, melyből ezen anyagot nyerjük, Kämpfer irta és rajzolta le (Amoenit. exot. t. 536.). Linné a suliarez- (Ferula) nembe állította (1. e.); a persáknál hingisch nevet visel, s Herat közelében Chorassanban, továbbá azon hegy-lánczon nő, Nagy. Encyclopaedia. IV. mely a persa öböl hosszában Kur folyótól Kongo városáig terjed. Kämpfer, ki 1767-ben Herat körül az asa foetida gyűjtésének szemtanúja volt, ezt az idézett helyen igen pontosan és körülményesen leírja. Szerinte a nevezett anyagot csak is a már legalább négy éves növények gyökeréből nyerik. Áprilisban t. i. midőn a levelek fonynyadni kezdenek, mintegy arasznyira a földet a gyökerektől kapával eltávolítják, s a szárt róla lefacsarják; ezután laza tőiddel betakarják, a lefacsart szárt oltalmul a nap sugarai ellen rá rakják, s hogy a szél el ne hordhassa, kövei lenyomtatják. Negyven nap múlva, midőn a nedv a gyökér hegyében összegyűlt, lehúzzák róla a földet s egy éles késsel a fejét elmetszik, s a kifolyó fehér sűrű nedvet vas lapiczkával levakarják, s levágván a gyökérből egy lemezt, azt földdel újra betakarják; ezen eljárást néhány nap eltelte után másodszor és harmadszor szokták ismételni, s ezen mód szerint 2000 gyökérből mintegy ötven font nedvet nyernek, mely azonban nem tartozik a legjobb fajtához. Tiz nap múlva újra kezdik a szüretet, s ekkor kevesebb, de jobb minőségű nedvet kapnak. Végre julius elején a gyűjtést harmadszor ismétlik. Az asa foetida fris korában oly erős szagu, hogy a hegyekből visszatérő gyűjtők kénytelenek a városon kivtil lerakodni, nem lévén szabad azt oda bevinni ; sőt Indiába is külön hajó viszi, melyen más áru nem találtatik. (V. ö. Kämpfer, Amoenit. exot. 535. 536. — Linné, Mater, medic. 79.) (K. Gy.) Asam (Assan, Assam), hires bajor művészcsalád, melyből kiváltképen Kozma Demjén, mint jeles fresco- és* olaj-festész ttinteté ki magát. Romában képeztetvén, müvei többnyire a bajor egyházakat diszitik, 1730 körül Schweiz- és Tyrolban is működött; meghalt Münchenben 1739- ben. Kozma Demjén ecsetje különösen a frescókban erőteljes és merész, a szinezet öszhangzó, a rajz correct, a fejek kifejezésteljesek, csoportozatjai szépen rendezvék.Legjobb müveinek tartatnak : az Egyed nevti testvére müvakolatával készített pompás felsőpadlata a gyülekezet-teremnek Ingolstadtban, a Sz.-János-egyház festményei Münchenben stb. Jelesb olajfestményei : Münchenben a Sz.-Anna-egyház főoltárképe, mely Joachimot és Annát ábrázolja, több oltárkép az osterhofeni főtemplomban, a straubingi plébánia- s Orsolya-templomban stb.-— Testvére, Egyed, hires szobrász és müvakolász, szintén Romában nyerte képeztetését. Az ö müvakolatai (stuccatur) számosb bajor egyházakat ékesítenek ; az ő és testvérének legszebb emléke azonban Münchenben a sz. János temploma, melyet Egyed saját költségén 1733—1746-ig emeltetett. (K. R) Asama, folyó neve Afrikában, Mauritania 1