Egyetemes Magyar Encyclopaedia 5. B-Bekker (Pest, 1866)

B - Bács és Bodrog vármegye (történeti tekintetben)

107 BÁCS ÉS BODROG VÁRMEGYE 108 tak sújtva, midőn Szulejmán török császár Bu­dát is megszállván, s innen seregét a Duna bal­partjára áttevén, ugyanazon évi September és October hónapokban országába visszatért, Szulej­mán t. i. September 25-én reggelre az indulót tá­borában kihirdetvén, másnap a foglyok egy ré­szét leölette, Pestet felgyujtatta, s hadait két se­regre osztván, egyikét Ibrahim pasa vezérlete alatt Szegednek, a másikát saját vezetése alatt a Duna bal partján Bácsnak indította. Ibra­him September 28-kán jutott a Tiszához Sze­gedre, melyet, a város és környéke két napi pusztítása és kirabolása után, elégettetett, s in­nen tovább indulva, folytonosan pusztítások és öldöklések közt October 2-kán Tétely vára alatt táborozott, 3-kán pedig a Duna balpartján Pé­­terváradnak átellenében foglalt állomást. A zul­­tán időközben Bács várost elérte s elégette, és a várat is reggeltől estig megviván, végre be­vette, a megtámadtakat feleségestől, gyermekes­től mind fölkonczoltatván. Bács és Pétervárad közt a tavak és mocsárok közepén pedig erős árokkal körített magyar táborra akadván, hova több ezer lakos minden vagyonával menekült, ezt is, bár roppant veszteséggel, áttörte és elfoglalta, a szerencsétlen megtámadtakat ugyanazon sors­ban részesítvén, mint Bács város és vára lakóit és védőit. Végre October 9-kén a Dunán átkel­vén, negyed nap múlva elhagyta emberben, vagyonban rettentően elpusztított szegény ha­zánkat. Egyedül a Duna és Tisza között megö­lettek számát 400 ezerre teszik. Csak egy része a lakosságnak volt képes futásban menedékét ta­lálni ; a kik pedig otthon maradtak, ha a török öldöklő fegyverét ki is kerülték, nagyobbára fogságba hurczoltattak. így Bács és Bodrog me­gyék, mig közvetlenül a mohácsi ütközet előtt hazánknak egyik legnépesebb és vagyonosabb vidéke, rövid két hét alatt elhagyatott és elpusz­tult vadonná tétetett, melynek legvagyonosb birtokosai is, ha életöket és szabadságukat meg­mentették, földönfutókká lettek; s melyen már csak romba dűlt hajdan virágzó helységek és temetetlen hullák voltak tanujelei a rettentő ka­­tastrophának. Ilyen volt ezen, a,termeszeitől gaz­dagon áldott Duna-Tiszaköznek állapota, midőn váratlanul az események fejlődésének egy egé­szen uj combinatiója állt be. Erdélyben t. i. egy alacson születésű szerb merült fel, Szapolyai Já­nosnak vajda korában lovásza, s eddigelő csu­pán szolgatársaitól ismerve; ki azonban a hon zavaros körülményei közt csakhamar rendkívüli jelentőségre emelkedett. Jobb halántékától tal­pig ujjnyi fekete vonás húzódott el testén; miért őt Cserni Jovánnak, azaz Fekete Jánosnak ne­vezték. A magyarok közönségesen fekete em­bernek hitták; s Mária özvegy királyné is test­véréhez, Ferdinandhoz irt levelében rendesen csak „le noir“ névvel jelzi (Gévay Antal, „Ur­kunden und Actenstücke zur Geschichte der Ver­hältnisse zwischen Oesterreich, Ungern und der Pforte in XVL Jahrh. L k. Bécs, 1840. 82. 1.), Ez embernek az események rohama nagyravá­gyó fellengző lelkét nem hagyta izgatatlan, s most a legnagyobb zavarok közepeit Lippa tá­jékán rövid idő alatt nagy pártot tudott magá­nak szerezni. A köznép előtt magát a szerb ural­kodók ivadékának mondván, ámító társai cso­dás dolgokat is mesélhettek róla, minek folytán számtalan szerb, oláh és lakhelyéről elűzött magyar csatlakozott hozzá s igy ő e gyülevész népcsoportnak, mely őt valami uj prófétának te kintette, vezérekép lépett föl. Kezdetben szinleg Szapolyai Jánosnak hódolt, kinek koronázásánál is jelen volt Székes-Fehérvártt 1526. november 12-kén; de később megvesztegettetvén, áttért Ferdinand pártjához. A körülményeket azonban ügyesen fel tudván használni, végre Bács megyét elfoglalta, s magát a két királytól függetlennek nyilvánította. így övéi által „czár“-nak kiáltat­ván ki, csaknem korlátlan uralmat kezdett gya­korolni, s főleg Szeged környékén hatalmasko­dott. Bács vidékén pedig a törökök elől féltők­ben elvonult s jószágaikra utóbb visszatérő ne­meseket házaikból kiszorította, a földet, mely­ről azt mondá, hogy az övé és népéé, mert azt elhagyatva találta, emberei közt kényekedve szerint kiosztván. Hasztalan mondák az előbbi birtokosok, hogy egyedül a török öldöklő fegy­vere elöl futottak s jószágaikat csak ideiglen kénytelenittettek elhagyni. 0 a föld egyedüli urának hirdetvén magát, nádort, kincstartót s más hivatalnokokat nevezett ki emberei közöl, s a tél folytán Szabadkán, Török Bálint jószá­gán lakva, onnan zsarnokoskodott a vidék felett. Elvégre János király hadai által nehéz tusák után 1527. tavaszán megveretett, és meg­öletett. De Bács és Bodrog megyék a két király pártháboruja alatt nem nyerték vissza előbbi rendezett állapotukat; sőt János király halála után a töröktől megszállatván, a félhold igája alá hajtattak. Azután következett másfél szá­zadban a két megyét török uralom alatt látjuk, és sorsáról csak azt mondhatjuk, hogy felette szomorú volt. Magyarország török korát csak legújabban kezdvén felvilágosítani a hazai tör­ténetvizsgálat (V. ö. Salamon Ferencz, „A tö­rök uralkodás Magyarországon“, Budapesti Szemle“ VII. köt. 35. sk. 1. VIII. köt. 144. sk. és 304. sk. 1.; IX. köt. 120. sk. és 324. sk. 1.). Átalában a török uralom alá jutott hazai vidé­keket két részre lehet osztani ahhoz képest, a mint a hódoltsági viszony mellett az országos életbeni részvétök nem szűnt meg egészen, vagy végkép a törököknek alá voltak vetve, annyira, hogy legkevesebb belkormánynyal sem bírtak (Ráth Károly, „Győr vármegye hódoltságáról“, „Magyar történelmi tár“ VII. köt. 91.1.). Bács és Bodrog megyék ezen utóbbiak közé tartoz­tak ; s igy ezen egész idő alatti történetökböl nem tudunk egyebet, mint hogy területök a bu­dai pasa alatt állt, s hogy névszerint a szegedi szandzsáksághoz tartoztak. Társadalmi létviszo­nyaik a török világ módjára rendeztetvén, tö­

Next