Tóth Sándor: Fény- és lombhullámok. Kisprózák, arcok, művek (Budapest, 2016)

Cédulák

Rokon hangütések Régen találkoztam vele, a költővel, aki 1929-ben ugyan elhagyta a földi térséget, ifjúságom idején elém jött egyik szép versével, amely híradás a szimbolizmusról. Nemes európai és cseh volt Otokar Brezina, a szóban lévő poéta, és mélységesen hívő. Azért hozom elő, mivel ki­tekintésünk jobbára Nyugatra irányul, s ő közép-kelet európai volt. Kivel lehet párosítani? Talán orosz szimbolistákkal, minő Block, de ná­lunk is akad néhány testvérlélek, hiszen csak a Mednyánszky famíliá­ból ha előveszem Czóbel Minkát, azonnal meglelem az előszimbolistát: magyar mezőkön látta a kaszást búzaföldeken, akinek „acéljától a kalá­szok fénylenek”. Czóbel mitológiai alakokkal (pl. Pán) is benépesítette tájait, de imádságos bensősége hasonlóan emlékezetes marad. Minden­képpen Brezinánál maradok, és a Mindenható verséből szemelgetek. József Attila juthat eszünkbe, hangütésük Isten körül: Mindenható, ki sugarad parancsán tömérdek éjt s napot kihocsájtasz, titokkal teljesen, mint előtted járó harsonásokat, hogy minden világból összehívják leikeid és odavezessék hozzád! így Brezina, József Attila Isten szemének szép, zöld tüzeiről énekel, hogy a fáradt bogárkák mind haza találjanak, hajön az este. Minden „táj” megtárulkozó. Az egyik kozmikus, a másik kicsi-realista, mégis egy­azon gondolatban. A cseh költő zsoltáros imádsága persze transzcen­­dens-jelképiségben: magasság és mélység otthonos helyein folytatódik, s végül valóban keresztény testvérek zsoltározó hangjával zárul: 290

Next