Turányi László: Magyar Katolikus Almanach 1984 (Budapest, 1984)
Magyarország egyházmegyéinek és működő szerzetesrendjeinek története 1945-ig
Bosznia felől fenyegető bogumil eretnekség, a 15. században a Szerémségben fellépő huszitizmus okozott sok gondot a kalocsai érsekeknek. Az egyik megye területét a középkorban túlnyomórészt magyarok lakták. Beosztást az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékeből és néhány fennmaradt oklevélből tudjuk rekonstruálni. Öt főesperessége volt. Ezek közül a bodrogi, bácsi és szerémi területe azonos volt az akkori vármegyékkel. Szegedet és környékét ölelte fel a szegedi főesperesség, míg a sárközi vagy kalocsai a Duna mentén húzódott. A pápai tizedjegyzékekben sajnos csak a bácsi és a szerémségi plébániák nevei szerepelnek, összesen 120. Ezt más forrásokkal kiegészítve közel 300 plébániát lehet összeszámolni az egyházmegye területén a török előtti időkből. A szerzetesrendek közül a bencések (Bodrogmonostor, Dombó, Nagyolasz stb.), a ciszterciek (pétervárad), a domonkosok (Szeged, Bodrog és Czoborszentmihály a későbbi Zombor), a ferencesek (Szeged, Bács, Küllőd stb.) és az ágostonos kanonokok (Derzs Bács közelében) telepedtek meg az egyházmegyében. A törökök győzelmével végződött első rigómezei csata (1389) után Szerbia kénytelen volt a szultánnak hódolni, és ettől kezdve a Török Birodalom közvetlenül érintkezett Magyarország határával. 1390-ben törtek be először a törökök Szerém megyébe. Ezután kezdődött az egyházmegye déli részén Szerém, Bács és Bodrog megyék területén a menedéket kereső délszláv népesség beköltözése. Kapisztrán Szent János Küllődről (YU: Kolut) indulva a Dunán hajózott keresztes seregével Nándorfehérvár alá, ahol Hunyadi Jánost támogatva 1456 július 26-án fényes győzelmet arattak, és ezzel 70 évre elhárították a török veszedelmet az országtól és az egyházmegyétől. 1514 áprilisában az érsek megáldotta a keresztesek zászlaját, de amikor Fajszi Nagy Antal állott élükre, az elnyomó urak ellen fordultak. A török veszdelem pedig egyre növekedett: 1521-ben elfoglalták Nándorfehérvárt, és a Szerémség is nagyobbrészt kezükre jutott. A Délvidéket ezután csak Tömöri Pálnak, a ferences barátból lett kalocsai érseknek katonái védték. 1526 július 27-én két heti ostrom után elesett legfőbb erősségük, Pétervárad is. Augusztus 29-én pedig a végzetes mohácsi csatában holtan maradt Tömöri Pál fővezér a királlyal és hat püspökkel. A mohácsi vészt követően a törökök kifosztották Budát, majd a Duna-Tisza közén hazafelé vonulva feldúlták Bácsot. Buda 1541-ben történt elfoglalása után az egész egyházmegye török uralom alá került. Török uralom alatt (1541-1686) Néhány évvel Buda elfoglalása után a kalocsai várban állandó török őrség rendezkedett be. A lakosság nagy része, főként a nemesek és papok elmenekültek a városból. A kisebb falvak elnéptelenedtek. Lakóik, ha török rabszolgapiacra nem vitték őket, a mezővárosokba költöztek, mert ott nem voltak annyira kitéve a megszállók erőszakának (Szabadka, Zombor, Halas, Szeged). A templomok és monostorok elpusztultak. A romos falvak maradványait a későbbi telepesek hordták szét. Az egyházmegye területén Szeged, Bács és Akasztó kivételével kö747