Turányi László: Magyar Katolikus Almanach 1984 (Budapest, 1984)
Magyarország egyházmegyéinek és működő szerzetesrendjeinek története 1945-ig
SZENT FERENC RENDJE A hagyomány szerint már a rendalapító Assisi Szent Ferenc (1182-1226) életében megtelepedtek a ferencesek Magyarországon. Az első rendházak a dunaparti városokban keletkeztek. Az 1232. évi rendi káptalan már önálló magyar tartományt alakít Provincia Strigoniensis néven. Ez a tény a rend magyarországi gyors elterjedését mutatja. A ferences rend - szemben a korábban alakult rendekkel, - kimondottan városlakó szerzet. Minthogy nálunk hiányzott a nagyszámú, erős polgári réteg, a nyugati gyakorlattal ellentétben a ferences mozgalom főleg a királyi család tagjainak támogatásával terjedt. IV. Béla király (1235-1270) feleségével együtt korán a ferences harmadik rend tagjainak sorába lépett. Nővére, Árpádházi Szent Erzsébet szintén Szent Ferenc követője volt. IV. Béla leányai közül Boldog Kinga és Boldog Jolánta Szent Ferenc második rendjének tagjaiként, mint klarissza apácák fejezték be életüket. A király bizalmi embereit, gyóntatóit és diplomatáit gyakran a ferencesek közül választotta. Építkezésekkel, alapítványokkal és adományokkal segítette elő a rend terjedését. Biztosan ő építtette a győri, a margitszigeti és az esztergomi ferences templomot. Ezen utóbbi helyen temették el feleségével együtt. IV. Béla példáját követték a főurak, de követték utódai is, mind az Árpádházi, mind a vegyesházi királyok. A rend tagjai azzal hálálták meg a bizalmat, hogy a lelkipásztorkodás gazdag és sokrétű feladatát vállalták magukra, elsősorban az egyszerű, tanulatlan emberek körében. Kivették részüket a kunok megtérítésének munkájában. A Kárpátok vonalától keletre elhelyezkedő tatárok és a balkáni népek megtérítése is biztatóan indult. De az iszlám térhódítása és a háborúk elsöpörték a szépen induló magyar ferences misszió eredményeit. A török veszedelem a 15. század elejétől sajátos feladat el állította a magyar ferenceseket. Véletlen egybeesés, hogy éppen ettől az időtől kezdve terjedt el a renden belül az úgynevezett obszerváns mozgalom, amelynek képviselői a rend megújítását tűzték ki célul. Kiemelkedő egyéniségei az obszervanciának Marchiai Szent Jakab és Kapisztránói Szent János, akik Magyarországon is működtek. A törökellenes harc szervezése a keresztes hadjáratok szellemében történt. A zsoldos katonaság mellett fontos szerepe volt a népfólkelő hadaknak. Ezeknek tagjait a vallásos buzgóság és kötelességtudat vezette a harcra. Toborzásukra, lelkesítésükre legalkalmasabbak a mozgékony, buzgóságtól égő obszerváns atyák voltak. Zsigmond király (1387-1437) például 1437-ben hat-nyolc ferencest kért Marchiai Szent Jakabtól a küszöbön álló török háború megszervezésére. Turóczi krónikája szerint a várnai csatában (1444) számos testvér áldozta életét. Az 1456. évi keresztes hadjárat összeprédikálása is ferencesek, Kapisztránói Szent János és társai nevéhez fűződik. A nándorfehérvári diadal emlékét őrzi a mai napig az egyházban a déli harangszó. A győzelem után előbb Hunyadi János hadvezér, majd nem sokkal utána barátja és harcostársa, Kapisztránói Szent János is járvány áldozata lett. Őt az újlaki ferences templom kriptájába temették. 776