Újszövetségi Szentírás a Vulgáta szerint. Káldi György S.J. fordítása nyomán, tekintettel az eredeti szövegre, átdolgozta, bevezetésekkel és jegyzetekkel ellátta a Szent István-Társulat Szentírás-bizottsága (Budapest, 1950)
Bevezetés
sten a paradicsomban bűnbe esett emberiséget nem taszította el magától, hanem kiválasztotta annak jámbor ősatyáit: először a pátriárkákat, majd Izrael népét, kinyilatkoztatta nekik magát, hogy családjukban és népükben az igaz Isten ismeretét és az ígért Megváltó reményét fenntartsa Több ezeréves előkészület után, immár mintegy két ezredév előtt elküldötte Isten egyszülött Fiát, Dézus Krisztust a zsidó nép útján az emberi nemhez, ki szenvedésével és halálával az emberiség bűneiért eleget tett, tanításával és példájával pedig megmutatta az üdvösség útját. Az Üdvözítő nem írt könyveket, hanem tanítása hirdetésének eszközévé az élőszóbeli oktatást, a hagyományt tette, mely azóta az egyházban négy élettörténetben szakadatlanul fennmaradt. Ezen élettörténetek, melyek evangéliumoknak, vagyis az üdvösség jó hírének neveztetnek, szemtanúk és más kortársak által vannak hitelesen megírva. Négy ilyen evangélium maradt reánk, melyek szerzői: Szent Máté apostol, Szent Márk, Szent Péter apostol tolmácsa, Szent Lukács, Szent Pál apostol tanítványa és Szent Dános apostol. Az ezekben elbeszélt tanítást és tetteket Dézus számtalan csodával erősítette meg. Az első három evangélium lényegében Dézusnak galileai hazájában az egyszerű nép előtt mondott tanításait és intelmeit s művelt hasonló tetteit adja elő, melyeket éppen ezért párhuzamos (görögül synoptikus) evangéliumoknak nevezünk. A Dános-féle evangélium Dézusnak inkább Deruzsálemben a zsidó tudósok (írástudók) előtt mondott beszédeit és vitáit közli. Azonkívül Szent Máté és Szent Lukács evangélisták főbb vonásaiban elbeszélik Dézus gyermekségének történetét; Szent Dánosnál pedig az Üdvözítő nyilvános élete a zsidók főbb ünnepei körül van csoportosítva, melyekre Dézus az ország fővárosába, Deruzsálembe szokott menni s egy ideig ott tartózkodni. Ez a négy evangélium azonban tulajdonképpen csak egy történet, melyek egymást kiegészítik és csak egyesítve adnak kész, összefüggő elbeszélést s Dézus életének teljes képét. Dézus nyilvános élete körülbelül három évre terjed, melyek Kr. u. 28—30-ban kezdődnek s ő a negyedik év húsvétján halt meg. Némely egyházatya és író szerint a nyilvános működés csak két, sőt csak egy évig és néhány hónapig tartott. A négy- vagy hároméves nyilvános működésből Dézus az első év nagy részét Dudeában töltötte (nagy judeai működés); azután mintegy két évig Galileában, a Genezáret tava környékén működött, amit az első három evangélista tárgyal (nagy galileai működés); az utolsó évet, kivált annak második felét a Dordánon túl, főleg Perea tartományban töltötte s néhány nagy körutat tett (Dordánon túli körutak). Azonkívül nagy galileai működését többször szakította félbe, mikor Galileából felment Deruzsálembe a nagy ünnepekre s ott már nem az egyszerű népnek prédikált, mint Galileában, hanem az írástudókkal és farizeusokkal vitatkozott, amit főleg Dános evangélista ír le. A szenvedés történetét már mind a négy evangélium elbeszéli. Az evangéliumoknak ősidők óta megvannak a maguk jelképei: Máté fiatal férfi, mert evangéliumát Dézus emberi származásával kezdi; Márk szimbóluma az oroszlán, mert evangéliumát Keresztelő Dánosnak a pusztában való prédikálásával kezdi; Lukács jelképe a tulok, a legfőbb áldozati állat, mert evangéliuma Zakariás pap áldozatával kezdődik; Dános jelképe a sas, mert evangéliuma elején mintegy sasszárnyakon emelkedik fel a Megváltó isteni születéséhez.