Váczy János (szerk.): Kazinczy Ferenc levelei. 1782-1831 - Irodalomtörténeti olvasmányok 9. (Budapest, 1907)
Váczy János: Bevezetés
BEVEZETÉS. E gyűjteményben Kazinczy Ferencnek huszonöt levelét találja az olvasó az 1782—1831-ig tartó időszakból. E levelek közűi az 1. számú még nem volt ismeretes Kazinczy F. Levelezésének akadémiai nagy kiadása megindulásakor; azonban fölvehettük a Magyar Könyvtárban megjelent kis füzetbe, mely Kazinczynak húsz levelét tette közzé, s ebből hat levél a jelen gyűjteményben is előfordul, mert annyira jellemzőek Kazinczyra, hogy kivált pályájának első feléből fontosabbakat a nagy kiadásban sem igen találhatni. Az itt közlött első és utolsó öt levél kivételével a többi mind megjelent az Akadémia nagy kiadásában ; a 21. számú a most sajtó alatt levő XVII. kötetből való, az utolsó négy pedig régebben kiadott gyűjteményekből. Egy híján a többi mind valóban elküldött levél, a 6. számú későbbi átdolgozás. Kazinczynak szándéka volt meghittebb barátaival váltott leveleit újra dolgozni; de szándéka nem teljesült, csak néhány ilyen átdolgozott levelét ismerjük, s ezek közül való a 6. számú. A közlés módjára megjegyezzük, hogy a 22. és 24. számú levelek kivételével a többi Kazinczynak eredeti helyesírásával van közölve. Az olvasó könnyen észreveheti, hogy Kazinczy helyesírása nemcsak pályája első felében ingadozó, hanem később is nem egyszer következetlen még a tulajdonnevek írásában is. Valamint az is könnyen észrevető e gyűjteményből, hogy Kazinczy 1*'