Vasadi Péter: Kenyeret adtál… Prózai Írások (Budapest, 2009)
Magán-ügyek
A HŰSÉG SZÍNE ÉS FONÁKJA László Tamás beszélget a szerzővel Kérem, szóljon a gyökereiről, az indulásáról! Édesanyám erdélyi származású, édesapám újpesti kispolgár családból származott. Apám magas rangot ért el. Katona volt. Édesanyám hozta magával Erdélyt. Olyan hatásokat szívtam föl közöttük, amelyekről nem nagyon beszéltem. Hallgatag, figyelő gyermekként éltem, gyűjtögető, belső életmódot folytattam. Az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban, majd a Kemény Zsigmond Gimnáziumban tanultam, azután egy hadapródiskola kötelékében mentem ki nyugatra a háború alatt. Ez az időszak, beleértve a lerombolt Európa látványát, a kalandos utazások és küldetések töprengővé, figyelővé tettek. Úgy éreztem, a figyelem olyan bennem, mintha az egész testem figyelne a szememen át. Ott olvastam először József Attila kötetét, a Nagyon fáj címűt. Egy teherkocsi őrzésével voltam megbízva egy bajtársammal. Olyan faládán ültem, amelyben nem hadititkok voltak, hanem szépirodalmi művek. A tetején volt egy megkopasztott Nagyon fáj című József Attila kötet, amelyben az Eszméletet olvastam holdfényben, éjszaka, miközben a Liberátorok százai csillogva húztak el a fejünk fölött. Hosszas viszontagságok után kerültünk haza. Beiratkoztam a bölcsészegyetemre, de két félév után formálisan és politikailag megviselve kirúgtak. Elmentem egy bőrkereskedőhöz inasnak, elvégeztem a bőrös szakmát. Azután egy fémipari szakiskolában tanultam műszaki rajzot. Miután elvégeztem, elhelyezkedtem a Csatornázási Műveknél, de onnan is hamarosan kitettek. Jelentkeztem a Színművészeti Főiskola filmrendező tanszakára, mert Gobbi Hildával hozott össze a sors, aki azt mondta, hogy maga 137