Vincze Krisztián (szerk.): A Magyarországi Aquinói Szent Tamás Társaság Közleményei VII. (Budapest, 2022)
SZIMPÓZIUM – 2019. december 13. - Janka Ferenc: Több mint fogalom – Megfontolások a transzcendentális én kapcsán
Több mint fogalom. Megfontolások a transzcendentális én kapcsán Az ilyen szeretetből fakadó kommúnió élmény a tökéletes ellenpólusa annak, amit Babits a Lírikus epilógja című versében leír: „vak dióként dióban zárva lenni,/ s törésre várni beh’ megundorodtam”. A viszonzott szeretet kommúniója vakság helyett minden földi fénynél ragyogóbb világosságot, csonthéjba zárt tehetetlen magány helyett átütő erejű összetartozást, közösségi élményt, undor helyett a „jó nekünk itt lenni” gyönyörűségét adja. Csak az tud ilyet mondani, akit a személyes szeretettel való elsöprő erejű találkozás kiragadott önző, önközpontú és önsajnáló önmagából és a szeretet extázisa révén képes lesz arra, hogy új mélységet, egy szerethető és valódi szeretetre képes identitást fedezzen fel általa önmagában. József Attila sorai az Ódából ennek a megrendítő intenzitású egyszerre a mindenségbe táguló eksztatikus és a szív legbensejét is feltáró eksztatikus élménynek a misztikájához kapcsolódnak: Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt s a mindenséget. Amikor tehát úgy sikerül kilépni önmagamból, hogy egyben önismeretben, önmagam elfogadásában és az önzéssel ellentétes helyes önértékelésben és önszeretetben befelé is haladok, akkor ennek a kétirányú kitágulásnak az feszültéségében születik meg az a hallatlan minőség és intenzitás, ami ahhoz hasonlítható, amit Csíkszentmihályi Mihály „flow élménynek”, áramlásnak nevez, Pilinszky pedig az Egyenes labirintus című versében „nyitott szárnyú emelkedő zuhanás” kifejezéssel ír le. Filozófiai szempontból egyszerre nyílok meg „fölfelé” és „kifelé” a transzcendencia felé és „befelé” és „lefelé” az immanencia felé tudva azt, hogy sem a mérhetetlen magasságot, sem a feneketlen mélységet nem fogom elérni soha, de ezek vonzásában tágul a szívem, az elmém, az értelmem, vagyis minden testi és lelki képességem szeretetének horizontja. Az Istenszeretet vonatkozásában még többről van szó. Isten irántunk való szeretete nemcsak az egyoldalú dominancia mintáiként idézett Elbocsátó szép üzenet és Semmiért egészen című versek önistenítésével és zsarnoki birtoklási mintájával ellentétesek, hanem különböznek az emberi kölcsönösségnek a két nyárfa költeményben leírt reciprocitásától is. 113