Vincze Krisztián (szerk.): Ars longa vita brevis. A hetvenéves Rokay Zoltán köszöntése (Budapest, 2017)
Janka Ferenc: Kapcsolatok, szeretet, személyesség
KAPCSOLATOK, SZERETET, SZEMÉLYESSÉG imponálónak tűnjön is a géniusz mindenki fölé magasodó magányossága, ez a helyzet számára is tarthatatlan és kibírhatatlan. Még akkor is jobb szeretve lenni és tartozni valakihez, ha ennek az állapotnak, az eleinte önmagában tetszelgő, később azonban rettenetessé váló, emberi-költői ősmagány feladásával kell járnia. József Attila a Gyermekké tettél12 című versében a szívszorító kiszolgáltatottság nyomán megfogalmazódó szeretet vágyán túl az önszeretetre való képesség kialakulásának egy rejtettebb dimenziójára mutat rá. Az utolsó versszakban a saját érzéketlenségét és az ezzel gyakran összefüggő túlérzékenységet könnyeivel tanúsító költő a szeretet genealógiájának alapigazságára tapint rá: „Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén nagyon meg tudtam szeretni veled”. Az önszeretet képessége mások szeretete, elfogadása, létünk jóváhagyása nyomán alakul ki. Az Ódában13 pedig a szeretet a szerelem alakító hatását énekli meg: „Óh, hát miféle anyag vagyok én, / hogy pillantásod metsz és alakít?” A szeretettel kapcsolatos imént idézett vágyak és tapasztalatok alapvetően a szeretet emberi dimenzióiban mozognak. Igazságukat azonban megőrzik akkor is, ha a horizontot az Istennel való kapcsolatra is megnyitjuk. II. A szeretet dimenziói és ennek teológiai továbbgondolása A kapcsolatok és a szeretet néhány alapvonását illusztráló költői vallomások után a pszichológia majd a teológiai vizeire evezünk. Azt szeretnénk megvizsgálni, hogy mi történik, ha a kapcsolatok különböző megnyilvánulásait, a szeretet hiányával, illetve különböző érettségi szintű megtapasztalásának 12 József Attila, Gyermekké tettél (részletek) Gyermekké tettél. Hiába növesztett / harminc csikorgó télen át a kín. / Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg. / Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.// Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom. / Ostoba vagyok - foglalkozz velem. / Hiányod átjár, mint huzat a házon. / Mondd, - távozzon tőlem a félelem.// Anyám kivert - a küszöbön feküdtem - / magamba bújtam volna, nem lehet - / alattam kő és üresség fölöttem. Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.// Sok ember él, ki érzéketlen, mint én, / kinek szeméből mégis könny ered. / Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén/ nagyon meg tudtam szeretni veled. (1936. május) 13 József Attila, Óda (részlet) Óh, hát miféle anyag vagyok én, / hogy pillantásod metsz és alakít?/ Miféle lélek és miféle fény / s ámulatra méltó tünemény, / hogy bejárhatom a semmiség ködén/ termékeny tested lankás tájait?// S mint megnyílt értelembe az ige, / alászállhatok rejtelmeibe!...// 75