Wetzel xav. Ferencz: A férfi. Férfiaknak kor- és rangkülönbség nélkül (Budapest, 1911)
I. A munkás kéz
I. A munkás kéz. Beszél az édes anya gyermekének szép dolgokról, nagy dolgokról. S a gyermek szeme fölragyog, m'nt a fényes csillag hajnaltájban. Beszél az édes anya: Te édes, te drága paradicsom, te Istennek kertje, melyben uralkodik a mindenség pompája, koszorút fon a fák koronája és az őszi verőfényes nap termi gyümölcseit, telve illattal. Kaczagnak és enyelegnek a virágok s összehajtják bóbitás fejüket, ahogy előbújnak a földből s mintegy dalt zengenek a levegőnek. Az állat nem dühöng s irigyen nem tör egymásra; mint a kezes bárány, szelíden simul össze, ami most vad és dühös. Képzeljétek a meleg húsra éhezőt, az eleven vért szomjazót: ott pihen az ember lábainál. Hízelkedve nyalogatja az ember lábát. Ember! te, ki mindenek fölött vagy a szép paradicsomban, te boldog, te ártatlan ! A fák neked fonják koronás díszüket, a virágok téged lebegnek körül illattal, a gyümölcs öledbe hullik éretten s az állat szavadat lesi szolgálatra készen... te érted minden ! te ártatlan, te halhatatlan ! Te érted minden, hogy úr légy, hogy uralkodjál! Tudjátok mi a bűn nélkül való kényelem, a 1*