Zaymus Gyula: Üres fészket himbál a szél. Regény (Budapest, 1941)
Üres fészket himbál a szél
mint jókedvű legény, akit nem bántanak földi gondok. Élete régebben sem volt boldog, de az utóbbi évei már szinte tarthatatlanná váltak. Férje, a gróf, nem törődött vele, úgy élt, mintha nem is volna családja. A gróf túltette magát minden erkölcsi korláton s ha felesége valami tettének útjába állt, ő félreklökte vagy keresztülgázolt rajta. A grófné azonban nem tudta ezen az úton követni. Neki nem volt sem ereje, sem kedve ahhoz, hagy férfiakkal reggelig szórakozzon, vagy hogy — férje példáját követve — külön önálló életet éljen, mert volt egy fia, akit nem lehetett csak a nevelőre bízni. Ez a fiúcska tartotta vissza attól, hogy világgá menjen s így vessen véget szűnni nem akaró keserűségének. Válni nem akart. Tiltotta a lelkiismerete. De nyilvánosság elé sem akarta vinni a családi fekélyt, hogy éhes újságírók grófi botrányokkal etethessék a szenzációkra leső olvasókat. És ez az áldatlan állapot már hosszú évek óta tartott. A szoba lassan besötétedett. A hatalmas, faragott bútorok beleolvadtak a homályba, csak egy arany képkereten piroslott a kandalló parazsának a fénye. A könyv kicsúszott a kezéből és a földre 4