Zimándi P. István (szerk.): Naplójegyzetek Kodolányi Jánosról. 1952. szeptember-1969. december Kodolányi János és Zimándi Pius István levelezése (Budapest, 2017)
II. rész: 1966. január-1969. december
ják. Az Allgemeine Thomas Mann József tetralógiáját tartja mintaképének, elmarasztalja abban, amiben elüt. Ilyesmi is van az egyik bírálatban: „a huszadik század egyik nagy elbeszélője”. Gellértet nagy örömmel ölelte át, és tréfásan eminenciás uramnak szólította. Gellért többek között arról beszélt, hogy a vallásoknak nem szabadna hatalmi dolgokba beleszólni, és ezt tőlük sem lenne szabad kívánni. Valami olyan védelmet kellene biztosítani a vallásoknak, mint a Vöröskeresztnek. Érdeklődtem János bácsinál új kötetéről. Mit végzett a József Attiláról szóló mondattal, ti. hogy Ignotus nem engedte Józsefet a Válaszba írni. Nos, végül is kihagyta ezt a mondatot János bácsi. A könyv jön, már megállapodtak a végleges formában, aránylag nem kellett sokat kihagyni, csak ilyesmiket, mint pl. hogy a kommunisták valami írói társasága annak idején Kodályt fölvette a fasiszták listájára. A Móricz-emlékezés nagyjából eredeti formájában jön. Itt is kimaradt az, hogy a kommunista írók mindent megtettek annak érdekében, hogy Móricz Zsigmondot elriasszák a munkásságtól. A könyv végleges címe: „Jelek a homokban”. Emlékeit a homokba mélyedő lábnyomokhoz hasonlítja, melyek vele együtt eltűnnek. Beszélt még Kardos Györggyel, a Magvető igazgatójával való barátságáról. Jó embere neki, kitart mellette, ő döntött úgy, hogy a Kodolányi-kötetek 30-40 ezer példányban jelenhessenek meg. Ez a Kardos ávós ezredes volt, és - mint egyszer elárulta - ő volt annak a csoportnak a főnöke, amelyhez befutottak a Kodolányiról szóló bejelentések, besúgások. Állítása szerint akkor ismerte és szerette meg Kodolányit. Ismét elmesélte János bácsi az Andrássy út 60.-ban tett látogatását, de most már bővebben. Idézést kapott. Mielőtt bement, érdeklődött. Kiderült, hogy egy Csák Miklós nevű ávós azt a kijelentést tette, hogy saját szeme előtt fogja agyonveretni Kodolányit. Ürügyül a Gömbös Gyula Társasággal való állítólagos kapcsolatait hozta föl. A valóságos ok: Csák gyermekverseket írt, de rosszakat, a Horthy-rendszerben, és Kodolányi, mint az IGE embere, megmondta, hogy nem támogatja, mert tehetségtelen. Ne írjon verseket. Kodolányi most Fehér Lajoshoz, az Andrássy út 60. parancsnokához ment. Mikor Kodolányi szerkesztője volt a Tiszántúlnak, nem engedte Fehért elbocsátani azért, mert kommunista, sőt amikor Pestre jött, felruházta. Kodolányi elérte Fehérnél, hogy felrendelte irodájába Csákot a Gömbös-iratokkal, és ott hallgattatta ki Kodolányit. A vádak hamisak voltak. Kodolányi nem fogadta el a végén Csáknak a feléje nyújtott kezét. Egyébként ez a Csák 1956-ban disszidált. Kértem a Julianus barát legfrissebb kiadásából egy példányt P. Imre részére, aki az orvosságokat küldi. Gellért írta be a szöveget: „Paulay Károlynak köszönettel küldi emlékül Budapest 1966. április 27.” Persze, János bácsi diktálta, saját kezűleg nehézkesen csak ezt írta be: „K. János”. Ez a hatodik kiadás a Julianus barátból, 32 ezer példányban. Ezzel a könyv elérte a százezres példányszámot, amire János bácsi nagyon büszke, ma is említette. Fél hatkor elbúcsúztunk, mert Szörényi Bandihoz ígérkeztünk 1/2 6-ra. Elmenőben Kodolányiné kért, kaphatnának-e a pasztillás orvosságból még Bécsből. Megígértem, hogy kérek Paulaytól. Postán fogom megkapni a receptet. Holnap megy hozzájuk az orvos. 229